Botos Máté (szerkesztette)

A politika reprezentációja a kortárs könnyűzenében

A politikai tartalmú szövegek megjelenése a kora újkorban lehetővé tette ezek későbbi értékelését és a politika világának ábrázolását érthetővé és értékelhetővé tette. A modern korban a fogyasztói célokat kiszolgáló szórakoztatóipar feltalálja a könnyűzenét műdalok, magyar nóták, egyéb műfajok formájában. A fogyasztói társadalommal megjelenő popkultúra pedig kitermeli a kor igényeinek megfelelő zenei irányzatok sokaságát - miközben mindezen műfaljok mélyen összefonódnak a politikai mozgalmakkal, sőt adott esetben betagozódnak a politikai hatalom működési mechanizmusába.
A magyar viszonyok között a jelen kötet úttörő jellegű, mert nem csak hazai témákat dolgoz fel, és nem csak a szűkebben vett kortárs zenére fókuszál. A letűnt kor, a szocializmus világának kritikai értékelései mellett a félmúlt és a jelen számos zenei szubkultúrája. A Kádár-korszak sanzonbizottságától az István, a királyig, a posztjugoszláv undergroundtól a mai Kína popkultúrájáig számos elképesztő jelenséget, intézményt és irányzatot vizsgálnak a kötet írásai, melyeket napjaink elismert kutatói jegyeznek.

Nyelv magyar
Kiadó L'Harmattan Könyvkiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 174
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 240 g
Méretek (Sz-M-H) 158-227-13
EAN 9789634145752
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Online testbeszéd - Kapcsolatépítés és bizalom a modern digitális világban
-9%
Erica Dhawan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Néma Hadsereg - Wágner Levente mérnök hadnagy doni naplója
-11%
Rózsahegyi Barnabás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,35 €
26,13 €
Egy ropi naplója 17. /Kibörul a bili
-10%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Mit csinálunk tavasszal? - Scolar Mini
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
Nyisd ki és fedezd fel - Az állatok
-9%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A Kecske ünnepe
-9%
Mario Vargas Llosa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,79 €
Hagymás és gumós növények /Lépésről lépésre
Frank Michael Von Berger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,75 €
Szobanövények gondozása
Kay Maguire
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,35 €

Korábban megtekintett: