Bibó István

Pollack Mihály - Az Építészet Mesterei

Pollack Mihály, a 19. század első felének legjelentősebb magyarországi mestere, sok szempontból kora rendkívül jellegzetes alakja. Életútját végigkövetve tanúi lehetünk a Magyarroszágon munkát és megélhetést kereső, s végül hazát is találó, elmagyarosodó német polgár sorsának; megfigyelhetjük azt a folyamatot, amelynek során az építészet területén nálunk is végleg szétválik az iparos és a művész, az építőmester és az építész, a muarius és az architectus munkája és a feladatköre; s Pollack építészi tevékenysége nyomán az újkori Magyarország egyik legfontosabb, felemelő – s talán legszebb – korszakának, a reformkornak levegőjét is megérezhetjük. Kibontakozik előttünk a főváros szerepére szinte tudatosan készülő Pest fejlődése; s mivel az építészet az élet minden területével összefügg, s a társadalom minden rétegét érinti, a polgárosodó fő- és középnemesség életébe, a kastélyok, kúriák, polgárházak gazdáinak mindennapjaiba is bepillantást nyerhetünk. „…a kiforrott építészeti klasszicizmusnak – mai felfogásunk szerint a historizmus első, önállóbb invenciójú szakaszának – legjelentősebb magyarországi képviselőjeként tárgyalnám, kiemelve a magyarországi társadalom és politika sajátos alakulásának hatását az építészetre. (…) Az, ahogy Pollack e viszonyokba beilleszkedett, nemcsak az építészettörténet, hanem a magyar társadalomtörténet számára is példaértékű tanulságokat mutat; a pályaképben és az összefoglalásban ezekre a tanulságokra is kitérek.” (Bibó I.)

Nyelv magyar
Kiadó Holnap Kiadó
Megjelenés éve 2008
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1000 g
Méretek (Sz-M-H) 240-240-20
EAN 9789633468500
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Kicsikből NAGYOK - Greta Thunberg
-9%
María Isabel Sanchez Vegara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,65 €
Kellesz nekem!
-9%
Tomor Anita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Gasztroajándékok
-9%
Romics Bea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Zseblámpával - Az emberi testben
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
A halál szobrásza - Robert Hunter-krimi (új kiadás)
-9%
Chris Carter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Állati történetek /Olvasó Kalóz
-9%
Julia Boehme
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,42 €
Református énekeskönyv - Kis méret (mintás borító)
-9%
Énekeskönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
PM Londýn 1:10 000 FB
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,90 €
12,65 €