Szekfü András

Így filmeztünk 2. - Válogatás fél évszázad magyar filmtörténeti interjúiból

Szekfü András nagysikerű Így filmeztünk című könyvének második kötete sok tekintetben hoz újdonságokat a 2018-ban megjelent interjúkötethez képest. Nemcsak a filmtörténeti időben lép előre az elsőhöz képest, hanem megváltozik a fókusza is: egyrészt a (kultúr)politika mellett több szó esik benne a filmekről, a filmek stílusáról, a forgatás módszertani kérdéseiről; másrészt a felülről, adminisztratív eszközökkel irányított folyamatok leírásáról a hangsúly áthelyeződik azok belső dinamikájára, önmozgására. Mindez pontosan körvonalazza a mostani kötetben előtérbe kerülő korszakokat, a magyar új hullámét, majd az azt követő hetvenes évekét, rövid kitekintéssel a rendszerváltásig terjedő időszakra. A magyar filmtörténet olyan páratlan hatású művészei elevenednek meg e könyv lapjain, mint Szabó István, Sára Sándor és Kósa Ferenc – hogy a teljes névsort ne idézzük. Fontos különbség és egyben a kötet érdekessége, hogy megszólaltat több ma is élő vagy a közelmúltban elhunyt alkotót, így az évtizedes retrospekció még izgalmasabb és tanulságosabb síkokat tár az olvasó elé.

Nyelv magyar
Kiadó MMA Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 488
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 848 g
Méretek (Sz-M-H) 157-228-10
EAN 9786155869631
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hoztok nekünk túrórudit? - Külföldön élő magyar gyerekek igaz történetei
-9%
Raskó Gabi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
2015 - A káosz éve és a magyar elit háborúja
-9%
Frei Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Isten tenyerén a magyarságért
-9%
TARICS PÉTER
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
13,65 €
Manga karakterek csibi stílusban
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,42 €
Love Theoretically
Ali Hazelwood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Szekta - A tragikus valóság
-9%
Stefan Malmström
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Fekete Péter vonatokkal - 41 lap (kártya)
-9%
Kártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,96 €
Šesť žien Henricha VIII. B1/B2 (AJ-SJ)
-9%
Sabrina D. Harris
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,99 €
11,83 €