A Román irredenta mozgalmak története

1916 decemberében az osztrák–magyar és a német katonai szervek szakemberekből álló hírszerzőcsoportokat küldtek Bukarestbe azért, hogy feltérképezzék a román árulás és az azt követő katonai támadás hátterét. Jancsó Benedek, mint a bizottság hivatalos tagja érkezett a román fővárosba, és a testület a vezetésével többvagonnyi titkos iratot küldött Budapestre. 1920-ban ezen információk alapján írta meg a román–magyar kapcsolatok egyik legfontosabb alapművét – korabeli címmel –, A román irredentista mozgalmak története című könyvet. A magyar kultúra egyik bölcsőjét, Erdély elszakítását a bevándorolt románság vezetői mintegy ötvenéves aktív munkával készítették elő. Látványos európai propagandával maguk mellé állították a külföldi közvéleményt, a román kultúra felvirágoztatásával pedig milliókat tereltek egy közös gondolat felé, amely végül legyőzte a Budapestről irányított, a valóságot látni nem akaró korabeli liberális magyar államot. Jancsó Benedek már 1892-ben megírta, hogy Erdélyt hamarosan elveszítjük, 1893-ban konkrétan jelezte, mit kellene tenni, de senki sem vette komolyan a figyelmeztetését. Az 1918-as Károlyi-puccs előtt Jancsóék hozzájutottak a román kormány által még 1916. augusztus elején az antant négy országával kötött bukaresti titkos szerződés szövegéhez, amelynek 4. pontja mondta ki Románia antantgyőzelem utáni új határait. A bizottság megdöbbent tagjai Jancsót küldték Budapestre, hogy felhívják a kormányt azonnali intézkedések megtételére. Pár nappal Budapestre érkezése után táviratot küldött Bukarestbe a bizottságnak, hogy a kormány tagjai nem hisznek neki! A vég hamarosan bekövetkezett, de vajon hogyan jutottunk el odáig? Erről szól ez a könyv, amely bölcs és higgadt elemzéssel íródott. Nem ártana, ha minden magyar könyvespolcán ott lenne. ------- Jancsó Benedek (1854–1930) a háromszéki Gelencén született a „nagynyújtódi”' előnevet viselő Jancsó család leszármazottjaként. Édesapja Jancsó István, Háromszék táblabírája, volt, édesanyja Kálnoky Zsuzsanna. A család Bethlen Gábortól kapott címeres nemesi levelet. Tanári pályafutása 1878–1880 között Pancsován kezdődött a magyar irodalom tanáraként, majd 1880-tól az aradi állami főreáliskolánál folytatódott, ahol irodalmat, történelmet és bölcsészetet tanított. 1916-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta. 1917–1918-ban a bukaresti osztrák–magyar katonai parancsnokság nemzetiségügyi előadójaként tevékenykedett, feladata volt a román irredenta tevékenység bizonyítékainak feltárása. 1918-ban egyik alapító elnöke volt a Székely Nemzeti Tanácsnak. Részt vett a békeszerződési tárgyalásokat előkészítő bizottság munkájában mint nemzetiségügyi szakértő. 1922-től a szegedi Ferenc József Tudományegyetem tiszteletbeli nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Mindmáig a román–magyar kapcsolatok egyik legelismertebb tudósaként tartja számon a konzervatív történetkutatás.