Árkossy István

A Nautilus fénye - Rozsnyay Béla szobrászata

(...) a mai napig megmaradtam gyermeknek. A művészetben is, minden komolyság mellett folyamatosan játszom. Így nyilatkozik magáról Rozsnyay Béla (1949-2019) Marosvásárhelyen született szobrász és ékszerkészítő művész, akinek gazdag életművét és változatos életútját ismerhetjük meg Árkossy István kolozsvári születésű grafikusművész hozzáértő alapossággal megírt kötete nyomán. Rozsnyay Béla a Kárpátok gyöngyfüzére után a hűvös Dánián és a hívogató éghajlatú Máltán keresztül jutott el Budapestre, hogy itt - mint ahogy azt a beszélgetésből megtudhatjuk, a kisföldalattihoz közel - találja meg igazi otthonát. Művészetére a fent idézett komoly játékosság mellett jellemző a folyamatos kísérletezés, kölcsönveszi a környezetünkben előforduló anyagokat, mivel ars poeticájában is azt vallja: Natura artist magistra, azaz a természet a művészet tanítómestere. Az anyagok egyszerre vannak rokonságban az élő természettel, de paradox módon hangsúlyozzák saját lényegüket is, vagyis fém-anyagiságukat. De művészete azért is izgalmas, mert egyes szoborok szokatlan módon kilépnek nyugalmi helyzetükből és mozogni, sőt olykor zenélni is képesek, új perspektívákat nyitva meg a képzőművészet e tipikusan statikusnak elfogadott ágában. A kötet második felében tárul fel képileg is mindaz, amit a két művész beszélgetése és a szakemberek idézett véleménye alapján elképzelhettünk Rozsnyay Béla művészetéről. Ebben van segítségünkre a Széll-Balogh Mihály ötvösművész által művészi színvonalon készített közel 75 műtárgyportré, melyek segítségével képzeletben mi is életre kelthetjük a nem hétköznapi alkotásokat: szobrokat, ékszereket, ékszer-szobrokat...

Nyelv magyar
Kiadó Magyar Napló Kft.
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 144
Kötés típusa karton / keménytábla
Súly (g) 1200 g
Méretek (Sz-M-H) 240-305-16
EAN 9786155641275
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Magyar tervezőgrafika TOP 100
-9%
Vasvári Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
38,60 €
35,13 €