Szélesi Sándor

Az ellopott troll - Varázslények Ügyosztály 1.

Tóth Bercel hadnagy legnagyobb ellensége önmaga. A kissé nyers rendőrtisztnek ami a szívén, az a száján, s ez egyáltalán nem segíti a karrierjét: ezért esik meg vele, hogy egy elbaltázott rendőri intézkedés után a belügyminiszter a Teve utcai Különleges Királyi Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztályára helyezi át büntetésből, ahol rajta kívül csak varázslények és varázstudók dolgoznak. A csoportot egy harmadik szintű mágus vezeti, de van a nyomozók között garabonciás, kőmorzsoló, sámán és még egy csordásfarkas is. Bercel itt sem örvend nagy népszerűségnek, és rendre a jelentéktelenebb ügyeket kapja: történetünk kezdetén például a Margit híd tövében csövező, ámde eltűnt troll nyomára kellene rábukkannia. Az ügyről azonban hamarosan kiderül, hogy egészen magas, felsőházi körökbe vezet, és a hadnagynak egy átgondolatlan húzásával sikerül az egész országot lázba hoznia lényegében pár óra alatt - ami az okostelefonok és az internet korában nem meglepő. S ha ez nem lenne elég, a francia Police Nationale egy tisztjét is a nyakába sózzák megfigyelőnek. A magyar származású Hanga Kriszta szépasszony, és nem kis bűbájjal bír. Tóth Bercel joggal érezheti magát kényelmetlenül, amikor az exneje és tizenötéves lánya is belekeveredik az ügybe... amelybe újfent könnyen belebukhat. Szélesi Sándor mágikus krimije a magyar népmesei hagyományokra épít, ezzel együtt modern, humoros és végtelenül könnyed.

Nyelv magyar
Kiadó Metropolis Media
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 281
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 242 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-18
EAN 9786155859533
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Stories of Your Life and Others
Ted Chiang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
Új életem első napja
-9%
Susan Wiggs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
17,84 €
Alsógatyás Kapitány és Pukisgatyó professzor veszedelmes terve - Alsógatyás Kapitány 4.
-9%
Dav Pilkey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Pepe és a zenekar - Zenélő könyv
Magali Le Huche
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
Időszakos böjt nőknek - Fogyás, hormonegyensúly, egészség gyógyszerek nélkül
-9%
Megan Ramos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
ZSEBREJTVÉNY KÖNYV 74.
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Tanulókártyák angol nyelvből A2-B1 szinten haladóknak
-9%
Bajczi Tünde Julianna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
13,97 €
Lengemesék - Vilkó Afrikában
-9%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,84 €