Alessandro Baricco

Selyem - Filmes borító

A hazájában már elismert írónak számító Baricco számára ez az 1996-ban megjelent könyv hozta el a nagy áttörést, a nemzetközi sikert. A XIX. század második felében játszódó regény főhőse a katonai karrier helyett a kereskedelmi utazó kalandos életét választó HervéJoncour, akinek eleinte Észak-Afrikába, később pedig Japánba kell utaznia a selyemgyártásra szakosodott városkája megélhetését biztosító selyemhernyópetékért. S hogy miért vállalkozik egy boldog házasságban élő fiatalember ilyen fáradságos és veszélyes útra még azután is, hogy Japán a polgárháború zűrzavarába süllyed? HervéJoncour kielégíthetetlen vágyától hajtva kel ismét útra, mert egyetlen pillantásával megigézte őt annak a japán nagyúrnak a kedvese, akivel üzletelni szokott. "Mondhatnánk, hogy szerelmi történet. De ha csupán az volna, nem érné meg elmondani" - írta Baricco a Selyemről -, és valóban: ez a finom erotikával átszőtt rövid regény az emberi lét alapkérdéseivel szembesíti az olvasót. A könyv alapján készült filmet 2007-ben mutatták be (rendező: François Girard).

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 132
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 234 g
Méretek (Sz-M-H) 121-183-17
EAN 9789634792062
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A fecske röpte
-9%
Sissel-Jo Gazan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Oliver cica naplója - Egy csintalan macska első évének krónikája
-9%
Gareth St. John Thomas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Induljon a nászmenet
-9%
Alison Espach
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Állatfarm /Kemény
-9%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Az anyós
-9%
Moa Herngren
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Betoncsók (új kiadás)
-9%
Nick Hornby
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A síkság városai - Határvidék-trilógia 3. (új kiadás)
-9%
Cormac McCarthy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Büszkeség és balítélet
-9%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
11,79 €

Korábban megtekintett: