Kedves vásárlók !

A december 18-a után rendelt könyveket, a GLS futár szolgálat megnövekedett forgalma miatt már nem garantáljuk.

Köszönjük a megértését , kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a DIDEROT könyvesbolt.

Romsics Ignác

Bethlen István

A szerző Bethlen Istváról írott életrajza 1991-ben jelent meg először, 1995-ben pedig angolul is kiadták az Amerikai Egyesül Államokban.
Az első és az azóta megjelent változatok - így ezen kiadás - közöttegyetlen lényeges különbség van: az 1993-ban Moszkvából hazakerültiratok szükségessé tették az Epilógusban eredetileg írottak módosítását.Egyértelművé vált, hogy a szovjet vezetés nem azért vitette ki BethlentMoszkvába, mert Erdélyben vagy Magyarországon politikai szerepet szántneki, hanem éppen ellenkezőleg, azért, hogy a magyarországi politikaiéletből mint zavaró tényezőt eltávolítsa. E kiadás utolsó oldalain a szerző röviden utal azokra a levelekre is, amelyeket 1944-1945-ös magyarországiszovjet házi őrizete idején Bethlen írt felnőtt- és időskori szerelmének,Széchenyi Andor Pálnénak. Ezeket a grófné leányunokája bocsátotta a szerző rendelkezésére 2015-ben.

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 556
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 986 g
Méretek (Sz-M-H) 155-235-33
EAN 9789632278988
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Népirtás Erdélyben - Üzenet haza - Dokumentumgyűjtemény - Wass Albert Művei
-9%
Wass Albert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €