Julian Guthrie

Építsünk űrhajót!

Egyedül, egy spártai fekete pilótafülkében Mike Melvill tesztpilóta az űr felé száguldott. Nyolcvan másodperce volt, hogy átlépje a hangsebességet, és elinduljon a célpont felé, amit eddig még egyetlen civil pilóta sem ért el.
Talán nem is tér vissza élve. Ha mégis, történelmet fog írni mint a világ első civil űrhajósa.

Ez a repülés egy olyan verseny eredménye volt, amit Peter Diamandis álmodott meg. Víziója szerint az új űrversenyben kis csapatoknak kellene elérniük azt,
amire azelőtt csak a világ nagy kormányai voltak képesek.
Amikor rádöbbent, hogy a NASA leépíti az emberes űrhajózást, nekifogott, hogy megteremtse a privát űrhajózás feltételeit. Ehhez a repülés aranykorából merített inspirációt. Charles Lindbergh azért tette meg a repülőutat Európába, hogy megnyerjen egy 25 000 dolláros díjat. Ez az út Lindberghet a világ leghíresebb emberévé tette, és felpezsdítette a repülési iparágat. Miért ne lehetne ugyanezt megcsinálni az űrhajózással? – gondolta Diamandis.

A lövedék alakú Space Ship One rakétarepülőt megépítő, és a 10 millió dolláros díjért induló többi csapat története egy rendkívüli történet a lehetetlenről, ami megvalósult.
Végül, ahogy Diamandis megálmodta, az eredmény nemcsak egy csapat győzelme lett, hanem egy új iparág és egy új korszak alapja is.

Nyelv magyar
Kiadó Akkord Kiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 396
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 796 g
Méretek (Sz-M-H) 160-240-40
EAN 9789632521015
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az idő rövid története - Illusztrált kiadás (új kiadás)
-9%
Stephen Hawking
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
26,80 €
Hogyan mentsük meg a világot
-9%
Katie Patrick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
101 dolog, amit jó, ha tudsz a vonatokról
María J. Gomez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,20 €
A vasút története - A gőzmozdonyoktól a gyorsvasútig
-9%
Franco Tanle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
52,40 €
47,69 €
Az új klímaháború - Harc a bolygó visszaszerzéséért
-9%
Michael E. Mann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,50 €
17,75 €
Tengerek és óceánok - Szórakoztató tudomány
-9%
Gisela Socolovsky
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Klímakönyv
-9%
Greta Thunberg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
26,85 €
Fekete lyukak - Kulcs a világegyetem megértéséhez
-9%
Brian Cox
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €