J. R. Ward

A vadállat - Fekete Tőr Testvériség 14.

A Fekete Tőr Testvériség számára már semmi sem olyan, mint korábban. Miután elkerülték a háborút az árnyékokkal, megváltoztak a szövetségi viszonyok, új határvonalak húzódtak. Az Alantasok Társaságának tagjai erősebbek, mint valaha, az emberi gyengeséget kihasználva próbálnak több pénzhez, több fegyverhez és több hatalomhoz jutni. De miközben a Fekete Tőr Testvériség nagyszabású támadásra készül ellenük, az egyik testvér önmagával is kemény harcot kénytelen vívni.
Rhage-et, a legnagyobb étvágyú, ugyanakkor a legnagyobb szívű harcost mindenki tökéletesnek gondolja... vagy legalábbis tökéletesen szórakoztatónak. Ott van neki imádott fele, Mary, a királya és a testvérei élete pedig remekül alakul. Rhage azonban nem érti - és nem tudja kontrollálni - az időnként rátörő pánikot és bizonytalanságot. Ez pedig megrémíti, valamint el is távolítja a párjától. Amikor egy csatában halálos sebet szerez, újra kell értékelnie, mi a fontos az életében. A válasz pedig alapjaiban rengeti meg a világát... és Maryét is. Maryt azonban szintén valami fontos dolog foglalkoztatja, olyasmi, ami vagy még közelebb hozza őket egymáshoz, vagy olyan messzire sodorja, ahonnan már nem tudnak visszatalálni a másikhoz.

Nyelv magyar
Kiadó Alexandra
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 648
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 452 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-40
EAN 9789634471806
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Herceg háremében
-9%
Dee Dumas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Someone Else - Valaki más
-9%
Laura Kneidl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Twisted Lies - Stella + Christian - Twisted sorozat 4.
-10%
Ana Huang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Twisted Lies - Stella + Christian (éldekorált) - Twisted sorozat 4.
-9%
Ana Huang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Ha a szerelemnek ára lenne
-10%
Ana Huang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Napnővér
-9%
Lucinda Riley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Menekülés Toscanába
-9%
Kat Devereaux
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Elvarratlan szálak (éldekorált, bővített újrakiadás)
-9%
Anne L. Green
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,39 €

Korábban megtekintett: