MASHATNAK MÉG MINDIG KÉK AZ ÉG

Részlet a könyvből: Még kezdeti homo sapiens koromban történt, hogy berepültem egy templomba, é sminden világosság és fényesség, de dühömben le akartam mindekit söpörni a karzatról vagy trifóriumról, különösen egyet, akinek utáltam a pofáját - bár mindig rendes és barátságos volt hozzám, már kisiskolás korom óta -, de nem sikerült, akárhogy kapaszkodtam is belé. Majd tovább a szentély felé, ahol egy piros lángocska pislákolt. Egyébként itt sötét volt. (Vajon kik építették ezt a templomot ezekben a történelem előtti időkben? Talán dínók vagy a hormók? - ez utóbbiak már akkor is megtalálhatók voltak.) Mindenesetre itt kaptam első ihletésemet, úgyhogy gyorsan kirepültem a jobb oldali kereszthajó kapuján. Repültem, repültem a mezőkön át, mígnem egy jegenyefához nem értem. Fent a magasban jól kivehetően ott kapaszkodott, trónolt egy fekete hajú, de a barlang-lakástól hófehér bőrű leányzó. Leszálltam mellé. Rövid barátkozás és ölelgetés után csalódottan leültünk szemközt, ki-ki a maga faágára. Végül mutogatással és sapiensi ordítozással megértettük egymással, hogy szükségünk van egy harmadikra: a Másik-ra. Hát így kezdődött. A keresés