Sárvári Györgyi

Varázspálca szakszervíz (2. kiadás)

Danó, az iskolába készülő kisfiú különleges barátságot köt a kertben álló vénségesen vén diófával. Az ő ágai közé menekül, ha el akar bújni a világ elől, és hozzá szalad, ha eluralkodik rajta a szomorúság. Ha nem tud elaludni, vagy ha úgy érzi, nem szeretik a bölcs diófa mindig tud egy mesét, ami Danót ráébreszti a megoldásra. Persze, itt a szél és a mese szárnyán csurran-cseppen némi varázslat is, hiszen beleshetünk a Varázspálca szakszervizbe is.

Tavasztól télig, óvodától iskoláig vezet végig bennünket ez a gyönyörűen illusztrált történet mindazokon a néhol apró, máskor az életünket megkeserítő konfliktusokon, amelyekben gyerek és szülő gyakran találja magát.

Mesék a nemalvásról, az orvostól való félelemről, a dühkitörésekről, a vesztés nehézségéről és a mindennapi gyerekszülő konfliktusokról.

A korábban zárkózott gyerekünkből pozitív gondolkodású, sokkal tudatosabb és felszabadultabb kislány lett. Remélem, minél több emberhez eljut ez az újfajta szemlélet. egy 8 éves kislány apukája

Nyelv magyar
Kiadó Kolibri Gyerekkönyvkiadó Kft
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 36
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 490 g
Méretek (Sz-M-H) 235-235-11
EAN 9789634373087
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Előre a jövőbe - Egy optimista gondolatai a mulandóságról
-10%
Michael J. Fox
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Balatoni nyomozás (7. kiadás)
-10%
Fiala Borcsa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Fotózás mobillal - Hogyan készíts gyönyörű fényképeket a telefonoddal
-10%
Mike Kus
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,67 €
A kócos macskaemberkölyök és más mesék
-10%
Etgar Keret
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A herceg nyer - Kártyajáték
-10%
Győri Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Ármányos szeretők - szerelmesregény
Melissa Moretti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,95 €
A remény könyve - Túlélési útmutató veszélyeztetett bolygónk számára
-10%
Jane Goodall
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A győztesek gondolkodása - Szabadítsd fel elméd erejét, hogy még ma elkezdhesd élni a legjobb életed
-10%
Lewis Howes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,25 €
20,03 €