Miklya Luzsányi Mónika

Beszélgető biblia /Történetek az ó- és újszövetségből gyerekeknek (2. kiadás)

A magyar szerzők által írt és magyar grafikus által illusztrált gyermekbiblia egyik fő feladata, hogy a 21. századi gyerekek számára közel hozza az ó- és újszövetségi történeteket, és ezzel elevenné, átélhetővé tegye a bibliai példákat. Az óvodás kortól 10-12 éves korig ajánlható gyerekbiblia megírásánál a szerzők törekedtek arra, hogy a szöveg alkalmas legyen esti mesélésre, önálló olvasásra és gyermekáhítatok tartására, akár a családban, akár az iskolában, gyülekezetben. A laikusok számára fontos szerepet kaptak a kötetben az ünnepek, mint a karácsony, a húsvét, a pünkösd, és a kevésbé ismert jeles napok, mint a virágvasárnap, vagy a mennybemenetel ünnepe. A hitoktatásban való felhasználás érdekében a témákat úgy választották ki, hogy lehetőleg minél inkább illeszkedjenek a keresztény egyházak főhatóságai által kiadott hivatalos hittan tantervekhez. A Beszélgető Biblia nyelvezetében, stílusában közelít a mai gyerekek nyelvhasználatához, olvasáskészségéhez, a szerzők az adott történeteket közös gondolkodásra hívó bevezetővel indítják. Kőszeghy Csilla ihletett rajzai pedig a hit derűjét közvetítik.

Nyelv magyar
Kiadó Móra Könyvkiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 254
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 962 g
Méretek (Sz-M-H) 185-250-25
EAN 9789634158806
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Beszélgető biblia /Történetek az ó- és újszövetségből gyerekeknek (2. kiadás)
-9%
Miklya Luzsányi Mónika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Képes Biblia
Napraforgó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
Biblia gyermekeknek (új kiadás)
-9%
Campos Jiménez Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €