Tóth László

Nagy haszna a Teátromnak

Kötetünk - a kiadónknál 2015-ben megjelent íróportréi, a Határsértők után - ezúttal a József Attila-díjas TÓTH LÁSZLÓ (1949) színháztörténeti dolgozataiból ad válogatást. A szerző kutatásai főleg a mai Szlovákia területére eső kisebbségi, illetve 1918 előtti magyar színházi történések, hagyományok, s ezen belül a komáromi és a pozsonyi magyar színjátszás egészének feltárására, vizsgálatára irányulnak. Színháztörténeti dolgozatait is tartalmazó kötetei: Párhuzamok, kitérők (1992); Köz - művelődés - történet (2000), ezenkívül ő írta A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 (1999) harmadik kötetének összefoglalóját a csehszlovákiai magyar színjátszásról, s két kötetben feldolgozta a komáromi magyar színjátszás történetét is (. .. miként hajdan az apostolok, 1997; Déryné nyomában, 1998). A . .. nagy haszna a teátromnak - két város: Pozsony és Komárom magyar színjátszásának két évszázadára adva rálátást - a szerző mintegy három és fél évtizedes kutatásainak főbb irányaiba és eredményeibe nyújt betekintést.

Nyelv magyar
Kiadó GONDOLAT KIADÓ
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 518
Kötés típusa KEMÉNYTÁBLÁS
Súly (g) 697 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200
EAN 9789636936884
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Csalafintaságok színekkel és formákkal  /BambinoLÜK
LÜK
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,60 €
A Titoktündér - A tündérek kalendáriuma
-9%
Beck Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Balázs Fecó - Fehéren Feketén
-9%
Méry Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,92 €
Klasszikus és modern zsidó konyha - 100 recept ünnepekre és hétköznapokra
Shannon Sarna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
Loki: Első évad
-9%
Hayley Chewins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Óvodások tankönyve I. - Középső csoportos óvodások részére (új kiadás)
-9%
Deákné B. Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,70 €
7,01 €
Fritz és Emma
-9%
Barbara Leciejewski
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,29 €
Pszichopaták elméjében - Életleckék szentektől, kémektől és bűnözőktől
-9%
Kevin Dutton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,40 €
11,29 €