Hulda Regehr Clark

A rák megelőzése és gyógymódja + DVD melléklet (2. kiadás)

Hulda R. Clark immár több kiadást megért alapművének, a Meggyógyulhatsz című könyvnek első hazai megjelenése (2005) óta több ezer magyar olvasó ismerkedett meg a kutatónő elképzeléseivel, illetve több tucat magyar orvos és természetgyógyász alkalmazza praxisában a Clark-terápia elemeit. Ennek köszönhetően már Magyarországon is szép számban gyűlnek a visszajelzések és esetleírások, melyek a kutatónő módszereinek eredményességét támasztják alá. A tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy amennyiben valaki figyelembe veszi és alkalmazza a Hulda R. Clark könyveiben leírtakat, és emellett a megbetegedések hátterében álló lelki okokat és konfl iktusokat is rendezi, azokat meg-, illetve feloldja, akkor már igen sokat tett a gyógyulásáért. A szerző legújabb művében tudományos részletességgel vezeti le a rák, valamint más betegségek kialakulásának testi okait és gyógymódjait. A könyvből többek közt megtudhatjuk: mi is a rák-komplex (azaz egy több összetevőből álló, rákot okozó csoportosulás), hogyan alakul ki a daganat, és hogyan lehet megfékezni az áttéteket, hogyan lehet megelőzni és gyógyítani a rákot, hogyan lehet erősíteni az immunrendszert, hogyan lehet szennyeződésmentes ivóvizet beszerezni, milyen összefüggés van a rák és az élősködők között, és hogyan tudunk védekezni azok ellen, miben tud segíteni egy tájékozott fogorvos, hogyan ajánlott használni a zapper nevű bioelektronikai készüléket, milyen gyógynövényeket és táplálékkiegészítőket javasolt szedni, milyen receptek, tisztítókúrák segíthetnek a gyógyulásban, hogyan lehet otthonunkat vegyszermentessé tenni, honnan szerezhetők be biztonságos termékek.

Nyelv magyar
Kiadó Leviter Kiadó
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 656
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 672 g
Méretek (Sz-M-H) 148-210-41
EAN 9789638983367
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

Itt nyomd! Reflexológia kezdőknek - Lábrefrexológia: az egészségmegőrzés gyakorlata
-9%
Stefanie Sabounchian
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Veled az úton - Gyógyító üzenetek daganatos betegségből gyógyulóknak
-9%
Mosza Diána
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,45 €
29,53 €
A gyógyító képzelet /Belső erőforrásainkkal a rák ellen
-9%
O. Carl Simonton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,05 €
15,52 €
Gyógyítsuk meg a rákot!
-9%
Kovács József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
35,75 €
32,54 €
Itt nyomd! - Akupresszúra kezdőknek - A szabad és egyenletes energiaáramlásért
-9%
Bob Doto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
A hidrogén-peroxid - Az eltitkolt gyógyszer
-9%
Kovács József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,57 €
A BÜKKI FÜVESEMBER NYOMÁBAN
-9%
LOPES-SZABÓ ZSUZSA
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,55 €
23,26 €
Lendülj túl a holtponton! - 100 módszer, amelyekkel eljuthatsz az elakadástól a sikerig
-9%
Adam Alter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,57 €