A kóklerekhez

Soóky László drámakötete nem keres kapcsolódást múltunk nagy hagyományaival. Nem épít sem várat, sem légvárat, nem mesél el nagy történeteket nagy emberekről. Nem tűz zászlajára eszméket, nem kiált világgá igazságokat. Más narratívát választ, s más formát, hogy rólunk meséljen. A kis emberek krónikása ő, történetei sem nagyívűek, nem törekszik az idő s a tér összefogására sem, hiszen minden szétesett. Drámai víziói is a zuhanás momentumait rögzítik („A zuhanás is repülés“). Soóky drámáit egytől-egyig a szlovákiai magyar közösség élethelyzetei ihlették. Tükrök, görbe tükrök, csak más és más műfaji keretben. Soóky László szövegei úgy vallanak a múltról és a félmúltról, hogy ma szólalnak meg. A szöveg nem a múltunk kútjából böfög vissza, hanem igazi élőbeszéd. Közben meg elvont is, magasztos is, stilizált nyelv is, de csak annyira, amennyire az irodalmi sűrítés kötelez minden alkotót. /Kiss Péntek József/