MINT OLDOTT KÉVE 2.

1850-ben, egy évvel a levert magyar szabadságharc után, a megtorlások idején a kor nagy költője, Tompa Mihály írt verset A gólyához címmel, a távoli tájakra repülő vándormadártól kérve, hogy vigye hírét a tragédiát követő letargiának, annak, hogy „mint oldott kéve” széthullhat a nemzet. Ezt a sort választotta a Mednyánszky Cézár tábori főlelkész rendkívül kalandos életéről szóló történelmi regénye címéül a harminckét éves Sárközi György, aki 1931 előtt inkább lírai költőként volt ismert. Aranyosmedgyesi Mednyánszky Cézár báró átdolgozott visszaemlékezései magyarul 1930-ban jelentek meg Budapesten, fordítója már korábban ismertette a tartalmát, például a Hadtörténeti Közlemények hasábjain. Nem tudjuk, hogy a báró magyarul vagy franciául vetette-e papírra memoárjait 1857-ben, nem sokkal tragikus halála előtt, a dél-francia tengerparton, de bizonyos, hogy a kézirat rokonához, az emigráns Mednyánszky Sándorhoz került Londonba, és ő angolul adta ki a szöveget a rákövetkező évben. Sárközi György - Mint oldott kéve 2. kötetA könyv csak kis példányszámban került forgalomba, The Confessions of a Catholic Priest, azaz Egy katolikus pap vallomásai címmel. Óvári-Avary Károly gimnáziumi tanár és történész negyven­nyolc-negyvenkilences emlékek után kutatva talált rá az egyik kötetre Budapesten, Szumrák Ernő hagyatékában, aki a szabadságharc katonája volt, külföldre menekült, és személyesen ismerte Mednyánszky Cézárt. A tanár tudta, hogy ritkaságot tart a kezében, mert ez a mű nem szerepelt egyik magyar memoár-bibliográfiában sem. Azt is rögtön látta, hogy nemcsak kortörténeti szempontból fontos szöveg, hanem Jókai Mór tollára illő regényt lehet kerekíteni belőle, hiszen adva van egy fiatal hős, aki a keresztet magasra tartva, a rohamozó csapatok előtt ment a csatába, majd emigrált, távollétében ítélte halálra az osztrák császári bíróság, nevét a bitófára szegezték, szerelmes lett egy francia lányba, elhagyta a papi pályát, és egész Ausztráliáig hajózott egy árurakománnyal, mikor pedig azt elvesztette, aranyásónak állt. Óvári-Avary fordítás közben szerkesztgette is az emlékiratot, belekontárkodott a szövegbe, hol azért, hogy olvasmányosabbá tegye, hol meg pedánskodásból. (Egy ízben Mednyánszky Cézár például azt említi, hogy nem csókolt meg egy francia lányt, mert túl fokhagymaszagú volt. „Túl illatos volt” – ez áll Óváry-Avari változatában.) Sárközi György találta meg annak a módját, hogy a memoárból a szerző vallomásához hű lélektani prózát formáljon, magas irodalmi szinten, percig sem feledve, hogy történelmi regényt ír. Mielőtt hozzáfogott, alaposan átolvasta a szakirodalmat. (Gyerekkoromból emlékszem, hogy a dolgozószobája mennyezetig érő könyvespolcain még a második világháború, tehát apám tragikus halála után is ott sorakozott néhány tucat 1848/49-cel foglalkozó ritka szakmunka és memoár. Értékes gyűjtemény, amit anyám 1947-ben, nagylelkűen az alakuló budai Győrffy Kollégiumnak ajándékozott. Onnan szórták szét a kommunista minisztériumi felszámolóbiztosok, az intézmény megszüntetésekor.) Katolikus író számára kényes téma lehetett, hogy azt részletezze, hogyan lesz szerelmes Isten szolgája, hogyan veti le a reverendát egy lány kedvéért. A napóleoni háborúkban katonaként részt vett apjának, Mednyánszky József bárónak, aki elzászi francia feleséget hozott haza a Felvidékre, a beckói kastélyba, három fia volt. Ilyenkor az volt a szokás a régi arisztokrata családokban, hogy a legidősebb katonának állt, a másodszülöttből köztisztviselőt neveltek, a legifjabb meg elment papnak, hiszen számíthatott rá, hogy mágnásként egyszer még püspök is lehet belőle. (A legidősebb Lászlót, mint Kossuthhoz átállt őrnagyot a szabadságharc után Haynau elsőnek végeztette ki. Öccse volt a nagyszerű festőművész, Mednyánszky László apja). Cézár jó katolikus volt, de rebellis lelkületű fiatalember, aki végül nem tudott megbékélni a papi nőtlenség emberpróbáló kritériumával. Németh László, a Mint oldott kéve első méltatóinak egyike megírta kritikájában, hogy egy ennyire összetett történetet nehéz egységes egésszé gyúrni, de Sárközi György példája mutatja, hogy nem lehetetlen. Tehát nem klasszikus értelemben vett történelmi regényt veszünk a kezünkbe, a hangsúly legalább ennyire a lélek vívódására esik.