Ellen Notbohm

Ezeregy nagyszerű ötlet /Autizmussal élő vagy asperger-szindrómás gyerekek neveléséhez és tanításáho

Soha ne feledjük, hogy amilyen most a szülő attitűdje a gyerek felé, olyan lesz később a gyermek attitűdje önmaga felé. Mindannak a fókuszában, amit a gyermek számára biztosítunk, az egészséges szociális-emocionális énkép kialakítása áll. Ennek híján semmilyen terápia vagy nevelés sem fog segíteni. Lássuk meg benne azt a rátermett, érdekes, produktív és értékes felnőttet, aki - minden okunk megvan arra, hogy elhiggyük - lesz belőle. És őrizzük meg magunkban ezt a képet, mert a mi szemünkön keresztül ő is ezt fogja látni. Aki lát, az hisz, és aki hisz, az meg is valósít.

Az angol kötetről írták
"Zseniális, megfontolandó tanácsok, melyeket mind a szülők, mind az oktatók gyorsan és egyszerűen használhatnak." (Temple Grandin, PhD, autizmus-szakértő, a Képekben gondolkodom c. könyv szerzője

"Lenyűgözött az ötletek sokfélesége és minősége, javaslom a szülőknek, hogy olvassák el és alkalmazzák ezeket. Sok remek ötletet tanultam én is!" (Tony Attwood, PhD, a Különös gyermekek, valamint Az Asperger-szindróma c. könyvek szerzője)

Nyelv magyar
Kiadó Akadémiai Kiadó Zrt.
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 350
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 520 g
Méretek (Sz-M-H) 168-238-15
EAN 9789630597104
Szállítási idő 4-10 munkanap

További termékek a kategóriából:

Autizmus karantén idején - Szakértők tanácsai a COVID-19 járvány idejére
-9%
Temple Grandin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
A szenvedélyes elme /Hogyan tanulnak az autisták?
-9%
Dr. Wenn Lawson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €