HAJASBABA

BOLGÁR GYÖRGY ELOSZAVA Rubinstein Lea története nem memoár, nem önéletrajzi regény, hanem elbeszélés. Egy asszony elmeséli a sokáig elmesélhetetlent, azt, amit évtizedekig sem a családban, sem a munkahelyen, sem a nagy nyilvánosság előtt nem volt ildomos elmondani, de amirol az elmúlt években számos filmet láttunk, megrázó regényeket és dokumentumokat olvastunk. Auschwitz igen már megint Auschwitz, de másképpen. Egy tizenéves lány szemével, aki most, több mint hatvan évvel később is ugyanolyan friss, éles szemű, mint akkor volt és aki nem felejtette el, ami egy kislánynak akkor a mindennapi életet jelentette, az elviselhetetlen tragédiák elviselésén túl az apró örömöket, a kis boldogságokat. Mielőtt azonban azt gondolnák, hogy már megint egy holokauszt-túlélő beszámolója fekszik itt, az előbbiekhez gyorsan hozzáteszem, hogy annál jóval több. A könyvben ugyanis benne van a gyermekkorral együtt örökre elveszett erdélyi zsidó közösség élete, egy fiatal lány háború utáni talpraállása Romániában, teljesen egyedül egyetlen családtag nélkül, udvarlókkal, szerelmekkel, és aztán az átköltözés 56-ban Magyarországra. De ami igazán megrendítővé teszi Rubinstein Lea, későbbi kétgyermekes családanya történetét, az, hogy tragédiájával egyedül maradt. Hogy éppen a saját családja nem akar tudomást venni a szörnyűségekről, hárítja a múltat, nem hogy felejtené, de legszívesebben meg sem tudná mindazt, ami az anyával megesett. Az ördögi kör bezárul. Még szerencse, hogy Laura néni nem hagyja magát. Nem hagyta Auschwitzban, nem hagyta Kolozsváron, nem hagyta Constantán és nem hagyta Budapesten sem. Nem mondhatta el senkinek, elmondja hát mindenkinek... Bolgár György író, újságíró