Csallóközi történetek

Mint afféle gyüttment, aki alig egy éve mondhatja magát somorjai polgárnak, jómagam is csak a könyvből tudtam meg, hogy az itt élő embereknek ragadványnevük is volt, amit ez a lápos vidék, no meg a viharos történelem ragasztott rájuk: „Kukkóknak nevezték a csallóközieket – s a Csallóközt pedig Kukkóniának is – állítólag a tatárjárás óta. A mondák szerint a nádasokban, mocsarakban bujkáló csallóköziek a tüzeshasú béka hangját utánozva adtak egymásnak jelet, s így a „kukkó tulajdonképpen hangutánzó szó. Az előszóban a szerző ekképpen vall magáról: „Életem eddigi hetvenhét évének háromnegyedét a Duna mellett éltem le, s talán ezért vagyok egyaránt hűséges a Sziget- és a Csallóközhöz, s hűségesek ők is hozzám. Komárom déli felében születtem, s annak temetőjében nyugszanak anyai, északi felének temetőjében pedig apai nagyszüleim. A könyvnek van egy alcíme is „Huszonötöt a ladikra, ami rögtön tovább vezet egy jóízű történethez, mert a Csallóköz termékeny földje úgy látszik, az ehhez hasonló történetekhez is alkalmas termőtalajt biztosított. Nem lehet véletlen, hogy a nagy mesemondó, Jókai Mór is a Csallóköz szülötte. Akiről, egyébként, szintén van történet a könyvben, pontosabban, az ő komáromi szobráról.