EDWARD RUTHERFURD

PÁRIZS

Minden városnak, akár az egyes embereknek, megvan a maguk élettörténete. Csakhogy a város élettörténete a benne lakók sorsának kusza szövedékéből áll össze, és nem ismer időbeli határokat. Fokozottan igaz ez egy olyan városra, amely alapítása óta az európai kultúra és civilizáció középpontjában áll. Edward Rutherfurd eposzi igényű nagyregényében Párizs életét meséli el, mégpedig néhány család évszázadokon átívelő történetének megrajzolásával. Találkozunk itt konzervatív, arisztokrata dinasztiával és kétkezi, forradalmi eszméket valló munkáscsaláddal csakúgy, mint a város gazdasági vérkeringését biztosító polgári és üldözött zsidó famíliával. A generációk sorsa úgy fonódik össze, mintha az egymást váltó nemzedékek az előző feladatot folytatnák, vagy éppen az ősök átkát szenvednék el. Egyvalami mégis összetartja ezt a sokféle sorsot, a világ úgy hívja: PÁRIZS. Rutherfurd lenyűgöző tablójának szemlélése közben végigkövethetjük a Fény Városának viharos történelmét, de mindig a felemelkedő vagy éppen elbukó emberi sorsok fénytörésében. Hogy amikor az olvasó befejezi ennek a könyvnek az olvasását, az egyik szereplő megvilágosodását átélve kimondhassa: Rájöttem, hogy az élet csodás, és hatalmas misztérium.

Nyelv magyar
Kiadó ALEXANDRA
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 744
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 990 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-53
EAN 9789633576236
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Jó kislányok első gyilkossága
-10%
Holly Jackson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Csontok háza
-9%
Elly Griffiths
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Később
-9%
Stephen King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Özvegyek klubja
-9%
Jeff Abbott
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Papírpillangók
-9%
Erős Márti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Az alvilág sodrásában - A müncheni kaland
-9%
Jurányi Zsolt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Még élek - Kaleidoszkópszerű krimi, amiben semmi nem az, aminek látszik
-9%
Martta Kaukonen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,79 €
Hét négyzetméter - Skandináv krimik
-11%
Jussi Adler-Olsen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €