DR. SZEKERES ILONA

ÖTÓRAI TEA

Közel húsz éve nyugdíjas, 75 éves orvosnő vagyok, s az életemmel elégedetten, jó egészségben, ma is kedvemre való elfoglaltságokkal, jó emberi kapcsolatokban élem az alkony éveket. Ötórai teát választottam e könyv címéül. Szeretném, ha ez a munka is olyan kellemesen és hatékonyan segítené szebbé tenni az alkonyévekhez közeledő, vagy azt már el is érő emberek életét, miként az ötórai tea teszi mindazokkal, akik ezt a kedves és hasznos szokást magukévá tették. […] Az általam kipróbált, bevált életmód program megfogalmazásánál alapvető szempontom volt, hogy nem kívántam szenvedve, lemondások garmadáját vállalva végiglihegni, s a régi kedvenc ételeimnek az illatát is elkerülve, végig koplalni a hátralévő éveimet, cserébe egy hosszabb, egészségesebb életért. […] Tervem az volt, hogy az egészségtudatos gondolkodásból fakadó, megfontolt döntésekből következő változtatásokkal, hasznos, de kellemes tevékenységekkel megvalósíthassam a vágyott harmóniát és jó közérzetet, javíthassam testi-lelki teherbírásomat, ellenálló képességemet. Elmondhatom, sikerült! Ma, 75 évesen egészségesebb vagyok, mint 20 évvel ezelőtt, szabadnak és gyakran boldognak is érzem magamat. Dr. Szekeres Ilona

Nyelv magyar
Kiadó ARCUS
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 96
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 192 g
Méretek (Sz-M-H) 162-200-9
EAN 9786155402067
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Bébi vagy az első szerelem / A nővér
-10%
Márai Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Hideg krematórium - Auschwitz regénye
-10%
Debreczeni József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Konyhakert a lakásban - Zöldségek, gyümölcsök és fűszernövények termesztése
-10%
Zia Allaway
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
50 érdekesség az állatokról - Ismerd meg az állatok világát!
-10%
William Petty
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Kristóf titkos receptjei - Fenséges fogások növényi alapon / Kristóf's Kitchen - Fabulous Food (Not Only) For Vegans
-10%
Steiner Kristóf
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Főzzünk együtt, Magyarország! /Cookpad - a világ legnagyobb receptoldala - 12000 recept legjava
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Képek és formák 2. - Megfigyelést, koncentrációt fejlesztő feladatok /BambinoLÜK
-10%
LÜK
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,60 €
4,14 €
Hollow lányok
-10%
Krystal Sutherland
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €