LÁSZLÓ ÁGNES

ÉRTÉKTEREMTŐK 2015

Marosi Ernő, Perényi Miklós, Pogány Judit, Sajdik Ferenc, Solymosi Frigyes, Szigeti László, Vekerdy Tamás és posztumusz Hovanyecz László. A könyv azokat a neves és nemzetközileg is elismert személyiségeket mutatja be egy-egy portréinterjú formájában, akik 2014-ben megkapták a Hazám-díjat. Gondolataikat, érzelmeiket, hitvallásukat, pályaívüket, fontos és tanulságoktól sem mentes életrajzi történeteiket ismerhetik meg az olvasók. A XXI. Századi Társaság rangos kitüntetését minden év novemberében a magyar szellemi élet hét kiválósága veheti át értékőrző és értékteremtő életművük elismeréseként. 2014-ben a nyolcadik díjazott Hovanyecz László, a kötet korábbi szerzője posztumusz kapta meg az elismerést. A díj a feledés elleni emlékezést valamint példát adó értékeink megbecsülését szolgálja ezzel a könyvvel együtt. Hagyományteremtő módon a díjazottakkal készített életinterjúkat 2005-től kötet formájában jelenteti meg a Kossuth Kiadó

Nyelv magyar
Kiadó KOSSUTH KIADÓ
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 200
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 244 g
Méretek (Sz-M-H) 135-200-25
EAN 9789630982955
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A dinók világa
-9%
Jóse Mórán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Táltosmesék - Mesebeli segítők - segítő mesék
-9%
Vaskor Gréta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Jéghercegnő - Skandináv krimik (zsebkönyv)
-9%
Camilla Lackberg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €
Matricás járművek - Versenyautók és versenymotorok
-9%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,46 €
Tenisz kvízekre szedve
-9%
Ruszanov András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Érettségi mintafeladatsorok kémiából (10 írásbeli emelt szintű feladatsor) - 2024-től érvényes
-9%
Bárány Zsolt Béla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,88 €
Szerelem és barátság - Trubadúr Zsebkönyvek 60.
-9%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
A pénz királynői
-9%
Davinia Tomlinson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €