Hamisopera

„Ha […] kötetének egyetlen jellemzőjét kellene kiemelnem, akkor az írások személyes tétjét jelölném meg. Ez a személyes tét, az írásokon átütő érintettség egyáltalán nem magától értetődő dolog. Az irodalomkritikus olyan ember, aki szeret, vagy legalábbis valaha szeretett olvasni. Azért vált hivatásos olvasóvá, hogy ezt a szenvedélyét gyakorolhassa. Idővel aztán éppen a szakmájából fakadó kötelezettségek válnak ennek a legfőbb akadályává, és a számos felkérés, a folyamatosan csúsztatott határidők közepette komoly veszélyként jelentkezik, hogy elsikkad az olvasás öröme. Nem lesz többé képes anélkül olvasni, hogy ne legyen papír és toll a keze ügyében. A szakács, amint műszak végeztével sós kiflit rágcsál a buszmegállóban.” – olvashatjuk Keresztesi József Hamisopera című kötetének egyik kritikájában, ami – szerző nevének kihagyásával – önarcképként is értelmezhető. Tegyük hozzá gyorsan, a Hamisopera írásai arról tanúskodnak, hogy a szerző-kritikus megőrizte az olvasás örömét. Még és már. Szenvedélyes, független és lelkes olvasó, aki sokat és sokfélét olvas – Ács Margittól és Tolnai Ottótól, Kukorelly Endrén és Spiró Györgyön át Kertész Imréig, vagy Borbély Szilárdtól és Varró Dánielig –, és mindig megfontolandó az elemzési ajánlat, akár egyetértünk az értékítéletével, akár kicsit másképpen gondolkodunk a könyvről. Egy biztos: Keresztesi József egy-egy kritikájának olvasása után erős késztetést érzünk, hogy fellapozzuk az elemzett könyvet. Kedvet teremt az olvasáshoz – kritikustól többet ne várjunk!