Rejtő Jenő (P. Howard)

Az ellopott futár /A ponyva gyöngyszemei

"- Nagyon helyes, hogy a tetemet már előkészítették a boncoláshoz. Örülök, hogy végre rend van a kórházban. Fogjunk hozzá, uraim. A lelet szerint ez itt egy negyvenöt év körüli, anaemiás egyén, causa mortalis: előrehaladott atrophia... A kórboncnok felemelte kését, lehúzta a leplet, ám ekkor legnagyobb csodálkozására a halott felült, és mutatóujját figyelmeztetően kinyújtva, így szólt: - Pardon, a boncolás előtti illem előírja, hogy bemutatkozzam. A tanár szigorúan összevonta szemöldökét, és a meghökkent kórházi szolgára nézett. - Marcel! Hogy kerül ide egy jól nevelt női hulla a középkorúnak jelzett, negyvenöt év körüli egyén helyére? Uraim! - És az orvosokhoz fordult, választ sem várva: - Iménti kijelentésemet visszavonom: a kórházban még sincs rend. (...)" Persze hogy esküvővel végződik majd a történet, mert a szerelem sötét verem (különösen ha letakarják és ráülnek) és mert Rejtő a tündérmesék világának sajátos környezetbe ültetett változatát teremti meg itt is ahol az alvilág kétes figurái egytől egyig úriemberek, a koldusról többnyire kiderül, hogy álruhás koronaherceg, és ahol végül a szerelmesek mindig egymásra találnak.

Nyelv magyar
Kiadó Csengőkert Kiadó
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 172
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 128 g
Méretek (Sz-M-H) 120-200-11
EAN 9786155476679
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Oidipusz király - Oidipusz Kolónoszban - Antigoné
-9%
Szophoklész
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,20 €
6,56 €
Romeo és Júlia. Hamlet, dán királyfi. Szentivánéji álom - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-9%
William Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,60 €
Isteni színjáték - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-9%
Dante Alighieri
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,33 €
Tartuffe / A fösvény / Képzelt beteg - Osiris Diákkönyvtár
-10%
Moliére
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €
Corneille és Racine drámák
-9%
Corneille És Racine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,45 €
1,32 €
Vad éjszakák - Edgar Allan Poe, Emily Dickinson, Mark Twain, Henry James és Ernest Hemingway utolsó napjai
-9%
Joyce Carol Oates
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Ármány (élfestett)
-9%
Stacey Thomas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,95 €
19,07 €
Tartuffe - Színház az egész
-9%
Moliére
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,06 €