Jean-Patrick Manchette
Gunman
Manchette könyvének minden oldala telitalálat, a szédületes hajsza az utolsó pillanatokig újabb és újabb meglepetéseket tartogat. James Sallis Utolsó munkája után a bérgyilkos ügynök, Martin Terrier azzal az elhatározással tér vissza Párizsba, hogy kiszáll a játékból. Tíz évvel korábban ugyanis megfogadta, hogy visszamegy gyermekkori szerelméért Dél-Franciaországba. A körülmények azonban keresztülhúzzák számításait: a soron következő célszemély éppen Párizsba tart, és Terrier az egyetlen, aki képes őt likvidálni. A Gunman a francia bűnügyi regény egyik legnagyobb mesterének, Jean-Patrick Manchette-nek kései remeke, amely franciás iróniájával és zsigeri brutalitásával sokkoló élményt nyújt az olvasónak. Lenyűgöző és tömör, erőszakos és sokkoló. The Guardian JEAN-PATRICK MANCHETTE (1946-1995) egyike volt azon francia íróknak, akik a 70-es és 80-as években írt bűnügyi regényeikkel megújították a műfajt, és részben a fordításoknak, részben pedig a filmadaptációknak köszönhetően nemzetközi hírnévre tettek szert. Manchette azt vallotta, hogy egy jó krimiben nem maga a bűntény a lényeg, hanem az annak kapcsán a regényben megfogalmazódó társadalomkritika. E tekintetben a Gunman sem kivétel, hiszen a társadalmi tagozódásból és egyenlőtlenségekből fakadó gondok és feszültségek markánsan megjelennek ebben a könyvben is. A regényírás mellett Manchette a kultúra sok más területén is kipróbálta magát: dolgozott forgatókönyvíróként, fordítóként, irodalmi és mozikritikusként, továbbá éveken át ő volt a Futurama című science-fiction könyvsorozat szerkesztője. A kamaszkorától rengeteget dohányzó Manchette pár évig tartó betegeskedés után tüdőrákban hunyt el.

Nyelv | magyar |
Kiadó | Trubadur Kiadó |
Megjelenés éve | 2015 |
Oldalak száma | 176 |
Kötés típusa | papír / puha kötés |
Súly (g) | 204 g |
Méretek (Sz-M-H) | 130-198-13 |
EAN | 9789632275673 |
Szállítási idő | Nem elérhető |