KLEIN SÁNDOR

GYEREKKÖZPONTÚ ISKOLA

Több mint fél évszázada világszerte széleskörű elégedetlenség veszi körül a pedagógiai rendszert. Ha azt akarjuk, hogy gyerekeinkből egészségesen fejlett személyiségű felnőttek váljanak, akik megállják a helyüket ebben a gyorsan változó világban, képesek arra, hogy a társadalom hasznos tagjaként boldog, elégedett életet éljenek, akkor újra kell gondolnunk, hogyan változtathatjuk a tudásgyárakat a lényeges (értékeken alapuló, motivált, fontosnak tartott) tanulás színhelyeivé. A Szerző és munkatársai Szegeden, a 80-as években megkísérelték, hogy az óvodától a tanárképzésig terjedő hagyományos tananyag-központú rendszer kereteit szétfeszítsék, és felvillantsák egy gyerekközpontú iskola lehetőségét. Ez a könyv sikereik és kudarcaik leírása olyan tanulságokkal, melyek máig sem vesztettek aktualitásukból.

Nyelv magyar
Kiadó EDGE 2000 KFT.
EAN 9789632043838
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Állatok munkában - Mit? Miért? Hogyan?
-10%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
17,64 €
Marco Rossi - Folytassa, Mister!
-12%
Ch. Gáll András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,16 €
Alfa bácsi titka
-10%
Marék Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A próféta és a hülye
-10%
Jonas Jonasson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Kristálygyógyítás nőknek - A kristályok fizikai, mentális és spirituális gyógyító ereje
-10%
Mariah K. Lyons
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Okay Days - Nélküled nem megy
-10%
Jenny Mustard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
101 dolog, amit jó, ha tudsz a vízi élőhelyek állatairól
-10%
Estelle Talavera
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,20 €
4,68 €
Macskanyelv
-10%
Lili Chin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €