Rosenstein Tibor

Rosenstein szakácskönyv /"Minden kóser ami jó"

„Ez a szakácskönyv három generáció receptjeit tartalmazza. Magam a hagyományos vendéglátásban érzem otthon magam, a hagyományos ételeket és ízeket képviselem. Persze tudom, haladni kell a korral, felnőtt egy új vendég¬generáció, akik egyre kíváncsibbak és igényesebbek. Ezért aztán a modernizációt, a friss irányokat már Robi fiamra bízom. Arra azonban közösen ügyelünk, hogy minden ételünk íze – akárhonnan jöjjön is az ötlete – „rosensteines” legyen. Kettőnk legkedvesebb ételei mellett bepillantást nyújtunk a privát hétköznapjainkba, és közreadunk egy csokorra valót azokból a receptekből is, amiket immár egyre gyakrabban készítünk el odahaza a lányokkal együtt. Mert akárcsak én egykor, már ők is sokszor ott sürgölődnek a konyhában a fazék körül, és kérdezik tőlem, hogy „Papa, ma mit fogunk főzni?”. Fogadják tőlünk jó szívvel ezt a receptgyűjteményt, teljen benne legalább annyi örömük, mint amilyen örömmel mi ezt a könyvet összeállítottuk. Tartsák a konyhában jó helyen a polcon, forgassák sokszor és főzzenek belőle jóízűeket, amikor csak tehetik!” Rosenstein Tibor

Nyelv magyar
Kiadó Kossuth Kiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 204
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 670 g
Méretek (Sz-M-H) 167-225-
EAN 9789630981521
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A teljesség felé - Találd meg az igazi énedhez vezető utat
-9%
Martha Beck
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
A fiú a 66-os blokkból
-9%
Limor Regev
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Rose von Jericho
-9%
Bihary Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Nincs kegyelem
-9%
Joanna Schafhausen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Rovarok /Mi Micsoda Junior
-9%
Barbel Oftring
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
PONS Mondatról mondatra Spanyol A1 - A nyelvtan gyakorlása a fordítás módszerével.
-9%
Magdalena Filak
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,70 €
Évszakok a vegán konyhában - Több mint 50 könnyű recepttel
-9%
Niki Webster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,29 €
Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet
-9%
Matthew Perry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,61 €

Korábban megtekintett: