PROZAC ORSZÁG

Harminc évvel ezelőtt jelent meg a Prozac-ország, s lett a kilencvenes évek egyik legnagyobb amerikai könyvsikere. A tüneményesen szép és sziporkázóan tehetséges Elizabeth Wurtzel alig múlt húszéves, amikor megírta depressziós gyötrelmeinek történetét... s aztán pillanatok alatt Sylvia Plathszal és Willam Styronnal együtt a depresszió-irodalom legfontosabb szerzői között emlegették. De Wurtzel egészen más, mint a nagy klasszikusok: az övé rock-and-roll könyv - vadul, kitárulkozva mesél a szüleihez fűződő és a depresszióját úgy-ahogy magyarázó kapcsolatáról, őrült szerelmi és szexuális kalandjairól, pszichológusairól és pszichiátereiről, öngyilkossági kísérletéről, segítőkész egyetemi barátairól, akiknek végül az agyára ment állandó, megmagyarázhatatlan kínlódásával. És a könyv végén ott van a Prozac-világ szenvedélyes kritikája. A kilencvenes évek elején megjelent csodaszerrel Wurtzelt is meggyógyították - legalábbis először úgy érezte. Amerikában akkor jóformán mindenkinek, aki szomorúságra panaszkodott, három perc alatt felírták a Prozacot vagy valamilyen hasonló, depresszió elleni szupergyógyszert. Csakhogy az igazi depresszióval nem olyan könnyű elbánni, s miközben mindenütt mesterségesen boldoggá tett emberek szaladgálnak, az igazi depressziósok bajára ma sem tudja senki a megoldást - mert hiszen a világ bajait sem lehet holmi neurotranszmitterekre ható molekulákkal megoldani. S a helyzet azóta is ugyanaz, Amerikában is, nálunk is: egyre jobb gyógyszerekkel kúrálhatjuk a bánatainkat, de hosszú távon mégis mintha egyre boldogtalanabbak lennénk...