Charles Bukowski

Egy vén kujon jegyzetei

Bukowskinál a műfaj szinte mellékes: versei tulajdonképpen rövid prózai írások, prózája színtiszta líra, frappáns dialógusai színműként is megállnák a helyüket. Ötvenéves koráig szinte kizárólag verseket írt, és első regényének, a Postának csak kiadója biztatására fogott neki. Ezt a képet azonban némileg árnyalják az Egy vén kujon jegyzetei című kötetben összegyűjtött szövegek. Ezek ugyanis azt igazolják, hogy Bukowski már a Posta megírása előtt is kísérletezett a prózával. Az írásokban többek közt a hatvanas évek végének politikai eseményeire reagál, és kiolvasható belőlük az íróra jellemző kritikus távolságtartás a tömegektől. AZ Egy Vén kujon jegyzeteinek valamennyi írásában ott van már a későbbi Bukowski-regények és -novellák jellegzetesen nyers hangvétele, kíméletlensége és metsző humora. „amikor felébredtem, a nap már fenn volt, én meg az ágy alatt hevertem. kimásztam és megállapítottam, hogy talpra tudok állni. széles vágás az állam alatt. lehorzsolt csuklók. voltak már pokolibb másnapjaim. ébredtem már rosszabb helyeken. börtön? lehetséges. körülnéztem. igaz volt. minden összetörve, bemocskolva, széthasogatva, kiborítva – – lámpák, székek, kredenc, ágy, hamutartók – –sehol semmi értelem, minden ronda és befejezett. nyeltem egy kis vizet és odamentem a faliszekrényhez. még ott voltak: a tízesek, húszasok, ötösök, amelyeket beledobáltam, amikor hugyozni mentem kártyázás közben, s eszembe jutott, hogy a PÉNZ miatt kezdődött a balhé. összeszedtem a bankókat, beraktam a tárcámba, kartonkofferem ráraktam a csálé ágyra, s elkezdtem hajigálni belé a holmimat […] az óra ketyegett, az a régi ébresztőóra, isten éltesse, milyen sokszor néztem rá 7.30-kor reggel, az égő pokol reggelein, s szitkozódtam, baszd meg a munkát? BASZD MEG A MUNKÁT! szóval, délután négyet mutatott. éppen be akartam gyömöszölni őt is, valahová a tetejére, amikor – mert miért ne? – kopogtak az ajtómon.”

Nyelv magyar
Kiadó Trubadur Kiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 270
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 310 g
Méretek (Sz-M-H) 130-198-25
EAN 9789632276083
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Rejtély Provence-ban
-9%
Vivian Conroy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
Vidám óvodás színez, ír és rajzol
-9%
Agnieszka Bator
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,05 €
1,87 €
Full Measures - Tiéd vagyok - Flight + Glory Books 1. (új kiadás)
-9%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
2015 - A káosz éve és a magyar elit háborúja
-9%
Frei Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
A háború művészete - Időkapu könyvek
-9%
Szun-Ce
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Fekete Világkerülő Ember meséi. Szegedi Katalin rajzaival
-9%
Boldizsár Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Első horgászkönyvem - Boton innen és túl
-9%
Will Millard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
23,90 €
21,75 €
Uralkodás
-9%
Tracy Wolff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €

Korábban megtekintett: