ARCMÁS

Nem titok: valaha sokat vártam Orbán Viktortól. A leendő államférfit láttam benne; Antall József politikai örökösét, a liberális konzervativizmus megújítóját. Máig hiszem: megvolt erre az esély – ám úgy látom, elveszett. Véglegesen és visszavonhatatlanul. Hol, mikor, hogyan és miért siklott félre Orbán pályája – először, másodszor, végleg? Vagy eleve arra a szerepre determinálták őt a hajlamai, az alkata, a neveltetése, a tapasztalatai, a körülményei? A közeg: Magyarország, ahol működött, amihez alkalmazkodott, amit maga is formált? A rendszerváltozással született Magyar Köztársaság egyik építőjében kezdettől ott szunnyadt annak majdani lerombolója is? Törvényszerű volt, hogy – őt idézve – „a benne lakó jó és a benne lakó rossz harcából” végül az utóbbi kerekedjék fölül? Efféle kérdésekre keresek válaszokat ebben a könyvben. Jórészt azért fogtam bele, hogy magam is tisztábban lássam: mi történt; hogyan és miért. Mindebből már sejthető, hogy ez a munkám kevésbé lesz elfogulatlan. De őszintén hiszem: nem lesz kevésbé becsületes. Mert bár jót már alig tudok, hamisat semmiképp sem akarok írni Orbán Viktorról. Változatlanul érvényes számomra a Kemény Zsigmondtól származó mottó, amelyhez az előző három alkalommal is tartani próbáltam magam: Nem léphetek nagy ígéretekkel olvasóim elébe. Valószínűleg többször fogok tévedni – de szándékosan nem ferdítek el semmit. (Írja Debreczeni József az Arcmás című új könyvének előszavában)