90 NAP A TŰZOLTÓK KÖZT /A KATASZTRÓFAVÉDELEMNÉL A FÉRJ ELMONDÁSA ALAPJÁN

...Lementem a sínekre, Bisztrán kézjellel mutatta, mehetek beljebb. A bal sínen, az alagútban feküdt a valószínűsíthetően középkorú férfi. Először a mentőszolgálat orvosa ment be, kifelé jövet fejrázással tudatta: meghalt. Aztán a Doktor Szolgálat orvosa. - A férfit a metró mellkas magasságában kettévágta. Nekem itt már nincs dolgom - mondta Letenyei doktor. - Menj be Rita! Fotózd le, ilyet nem lehet mindennap látni! - hívott az ismerős mentő orvos. Én csak álltam, mint a szobor, se balra, se jobbra nem tudtam elindulni. Meg sem moccantam… - Te sírsz? - nézett rám Bisztrán. - Én? - kérdeztem, majd az arcomhoz nyúltam, ami tiszta víz volt... potyogtak a könnyeim. Nem tudatosult bennem, ösztönből sírtam. - Szeretnél kimenni? - kérdezte. - Nem. Ha már itt vagyok, bemegyek és lefotózom. Ez a dolgom. Ahogy nektek az, hogy összeszeditek… Ti is érző emberek vagytok, mint én. Ha ti be tudtok menni, akkor én is - erőt vettem magamon, nagyot és mélyet lélegeztem, majd elindultam a metró mellett az elgázolt férfi irányába…