AZ ORVOSNŐK KORÁN HALNAK

Egy új és meglepő könyv kerül az Olvasó kezébe. Isa Schneidernek komoly olvasótábora van, amelyik türelmetlenül várja, hogy mikor jön az újabb, letehetetlen olvasmány: egy regény, amely az életünkről szól, amelyet falni fogunk, és addig nem hagyjuk abba az olvasást, míg nem érünk a végére. E könyv még az eddigieknél is érdekesebb: az író életregénye ez a mű, egy orvosnő élete, aki írni tud, és milyen jól! Isa Schneider ritkán szerepel a nyilvánosság előtt. Nem szeret „fennforogni“. Most – először és utoljára – beengedi olvasóit az életébe. Egy olyan életbe, ahol – ha leveti a köpenyét – rájövünk: jé, az orvos is ember! Sebezhető, bántható, szerethető ember. Olyan, mint mindenki más: ő is szeret, szenved és dolgozik. Él. De egy önéletrajznál azért több ez a könyv: korrajz, orvostörténelem, és a határokon kívül élő magyar anyanyelvű orvosok történelme is. Mindemellett kedves, őszinte, szórakoztató, ráismerünk, mert olyan „izás”, de itt most többet kapunk: a szülőföldnek, az ifjúkor városának nagyon szép, lírai bemutatását. Isa Schneidert erről az oldaláról még nem ismertük. Fogadják szeretettel! Dr. Schneider Izabella Marosvásárhelyen, kisiparos családban látta meg a napvilágot. Gyerekkorában zongorázott, rajzolt, festett, verselt és táncolt, így aztán a körülötte élők joggal gondolhatták, hogy a kis szőke Izából egyszer majd színésznő lesz. Talán a világot jelentő deszkákat választja, ha a nagymamája iránt érzett szeretete és csodálata nem tereli más irányba. Így emlékszik vissza: Volt egy tündér nagymamám. Persze csak én neveztem Tündérnek. Volt benne valami, ragyogás, bölcsesség és ősi tudás. Mint majdnem minden asszonyban, aki az erdélyi hegyek között nőtt fel. Nyolc gyermeket szült, hatot felnevelt, nagyon nehéz körülmények között. Értett mindenhez. Füvekhez, virágokhoz, gyógyításhoz. Mesemondáshoz, mitológiához, legendákhoz. Mindent tudott, még rajzolni is. Azt hiszem, én folytatom azt, amit ő elkezdett. Gyermekeket nem hoztam világra, így aztán orvossá váltam és gyógyítottam, pontosan 32 évig. De most leginkább festek és írok. Magát orvos-írónak tartja, de a sajtóban olykor csak modern polihisztorként említik őt. Marosvásárhelyen képzőművészeti iskolában grafikusi diplomát szerzett. Egy regénysorozatot tervezett, melynek a Föld utcai lányok címet adta, és mivel az előző kiadója olyan snassznak találta a nevét, azt mondta, jó, hagyják el a tudományos fokozatot, és tegyetek két pontot az I-re. Így egy görög betűt kapunk... A Föld utca valóban létezett Marosvásárhelyen. És mivel nem volt leaszfaltozva, járművek nem jártak arrafelé. Grund volt az egész utca annak a 24-26 gyereknek — felerészben lányoknak —, akik ott laktak. Ők voltak a barátnőim, játszótársaim, kortársaim és sorstársaim is. Akik közül én is egy vagyok. Az ő történeteiket írom meg egy-egy regényben. Vagyis nem csoda, hogy miután elolvassuk ezeket a könyveket, olyan érzésünk támad, hogy talán meg is történhettek volna. Plasztikusak, szinte kézzel foghatóak, gördülékenyek. Történetei mindenképpen hatnak az érzékszerveinkre. Szinte halljuk a mondatokat, érezzük az ízeket, és hirtelen megjelenik a cselekmény a képzeletünkben, olyan mintha egy filmet néznénk. A titok, a cselekmények valódisága, az írónő titka. Valóban ma élő embereket ábrázolt vagy csak a képzelet űz velünk misztikus tréfát? A könyvüzletekben kapható Isa Schneider könyvek: A tizenegyedik parancsolat, a Hordalék A különös szerető Judit szimfóniája, Csókolj meg utoljára.