ZENESZERZŐK, GÉNEK, CSODÁK

A szerző öt nemzetközi (J. S. Bach, W. A. Mozart, L. van Beethoven, R. Wagner, G. Verdi) és öt nagy magyar (Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Kodály Zoltán) zeneszerző-géniusz családfaelemzése alapján kutatta a zeneszerzői géniuszság gyökereit. E kivételes tehetség korai jelentkezése (csodagyermekek) mellett a muzsikus talentumok családi halmozódása igazolja az öröklődés szerepét, amit felerősít a gyakorta muzsikusszülők közvetítette családi minta és az ő tanító tevékenységük. A muzsikusok előfordulása a családban a piramismodellnek felel meg. A nagyapáknak szép hangjuk volt, a fiaikat már taníttatták zenére, akik az unokák zenei tehetségének kibontakoztatását még inkább serkentették és így ők jelentették a csúcsot (vagyis az említett zeneszerzőket), majd az ő gyermekeikben és unokáikban, ha voltak, a zenei képesség fokozatosan visszatért a társadalmi átlaghoz. A vizsgált zeneszerzők géniuszságának alapját kivételes zenei talentumuk mellett kreativitásuk jelentette, ezáltal váltak képessé saját, új zenei világuk megteremtésére. A gének szerepe a géniuszság létrejöttében jelentős, míg az átlagos képességűek nagy tömegében minimális. A családfa értékelése alkalmas a zeneszerzők szerelmeinek és gyermekvállalásainak, ezen keresztül személyiségüknek a bemutatására is. Az emberi faj képessé vált a testi örömök mellett a szellemi élvezetek megízlelésére is, a zene adta gyönyörűség az emberiség csodás ajándéka. A kutatások alapján mondhatjuk, hogy a zene különb emberré tesz. E vizsgálat egyik meglepő eredménye szerint a magyar zeneszerző-géniuszok átlagos élettartama 78 év volt, ez sokkal hosszabb, mint a korabeli férfilakosságé. Lehet, hogy ebben a zene csodás hatása is szerepet játszhatott? Dr. Czeizel Endre