HÁT EZÉRT UGRÁLOK

Milyen autistának lenni? Miként tudhatjuk meg, mit gondol és érez egy autista gyermek, akinek segíteni szeretnénk? Ez a figyelemre méltó könyv, amelyet Naoki Higashida mindössze tizenhárom évesen írt, választ ad néhány kérdésre. A súlyosan autista Naoki megtanult kartonbillentyűzet segítségével, a betűkre mutogatva kommunikálni, és mondanivalója kivételes betekintést nyújt az autisták gondolkodásmódjába. Megmagyarázza az autizmussal élők sokszor elképesztő viselkedését, lehetőséget nyújt, hogy megértsük képi gondolkodásmódjukat. A zárónovella pedig minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy az autisták nincsenek képzelőerő, humorérzék és beleélő képesség híján. Naoki szívhez szólóan folyamodik a türelmünkért, együttérzésünkért. Könyve minden olvasónak alkalmat ad, hogy új, izgalmas nézőpontból szemlélje a világot. Naoki Higashida 1992-ben született, az autizmusra való hajlamot 1998-ban állapították meg nála. Ezután speciális nevelési igényű gyermekek számára működtetett iskolákba járt, tanulmányait 2011-ben fejezte be. Több szépirodalmi és ismeretterjesztő műve is megjelent, munkáival díjakat nyert. Az írás mellett előadásokat tart az autizmusról és blogot vezet. Japánban, a Tokiói-öböl partján fekvő Kimicuban él. Ma este 139-szerre próbálom megélni a színpadon, milyen lehet autistának lenni, és egyre kétségbeejtőbben érzem, hogy szinte semmit sem tudok. Bárcsak hamarabb olvastam volna ezt a könyvet de talán még nem késő. Kulka János Ha mi, állítólagos épek ilyen kitartóan, állhatatosan, aprólékosan próbálnánk megismerni és föltárni önmagunkat, ilyen körültekintően próbálnánk megmagyarázni a cselekedeteinket, miképpen azt az autista Naoki teszi, észrevennénk, hogy hibásak, tökéletlenek és fogyatékosok vagyunk mindannyian. Ezt felismervén elmúlhatna belőlünk az épek gőgje, és így a világ akár kellemes hellyé is változhatna. Sándor Erzsi Szeretettel ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik szeretnek ugrálni, a levegőbe betűket rajzolni, néha látszólag ok nélkül nekiiramodni, vagy az erdő és a mezők zöldjét élvezni. Azoknak, akik könnyen elfáradnak a rájuk zúduló információk és érzetek sokaságától, gyakran félreértik mások gesztusait, és időnként látszólag ok nélkül dührohamot kapnak, vagy dolgokat pörgetnek és szavakat ismételnek. És különösen ajánlom ezt az írást azoknak, akiknek a környezetében ilyen furcsa, de a könyv elolvasása után talán nem is annyira nehezen érthető manók élnek, akik a lelkük mélyén nagyon félnek attól, hogy problémát jelentenek a környezetük számára, és már az is sokat jelent nekik, ha érzik, hogy megpróbáljuk megérteni őket, nem nevetjük ki furcsaságaikat, és nem vagyunk rájuk dühösek valami miatt, amitől ők is szenvednek és amiről nem tehetnek. Arról, hogy szeretnek ugrálni. Jaksity György