Horváth L. Attila
A terrorizmus csapdájában
Napjainkban a terrorizmust az egyén, a társadalom és az infrastruktúrák biztonságát leginkább fenyegető jelenségek közé soroljuk. Ma már nem múlik el úgy nap, hogy a hírügynökségek ne tudósítanának halálos áldozatokkal járó terrorcselekményekről. Terrorizmus! A szó beköltözött a globalizáció korát élő emberek mindennapjaiba. A kifejezés tartalma, lényege mégis mást jelent Pakisztánban, Indiában vagy Afganisztánban, mást Izraelben, Irakban, az Egyesül Államokban, illetve Magyarországon és Csehországban. A terrorfenyegetettség közvetve mégis mindenkit érint, mert a terrorakciók hatásai messze túlmutatnak azokon a térségeken, ahol a terroristák naponta támadnak. Így érinthetik MAgyarországot is. A könyv- többek között - olyan kérdésekre keres választ, mint: Kik lehetnek az áldozatok, kik az elkövetők? Melyek lehetnek a terrorcsoportok lehetséges célpontjai? Miért ezek? Hogyan, miként választják ki és veszélyeztetik akcióik helyszíneit a terroristák? Lehet-e és ha igen, hogyan lehetséges védekezni a terrortámadások ellen? Az egyes célcsoportok vizsgálatát az olvasók érdeklődésére számot tartó, a közlekedéssel kapcsolatos esetekből levonható, tanulságok színesítik.

Nyelv | magyar |
Kiadó | Zrínyi Kiadó |
Megjelenés éve | 2014 |
Oldalak száma | 280 |
Kötés típusa | papír / puha kötés |
Súly (g) | 580 g |
Méretek (Sz-M-H) | 165-235-20 |
EAN | 9789633276006 |
Szállítási idő | Nem elérhető |