SOFI OKSANEN

MIKOR ELTŰNTEK A GALAMBOK

Lebilincselő és kivételesen bátor hangú nagyregény Észtország II. világháború alatti és utáni megszállásáról, az ellenállásról, a kollaborációról, a szerelemről és egy tragikus házasságról. A Baltikumban járunk, de a sodró lendületű történet játszódhatna bárhol a keleti tömb országaiban, ahol a történelem tapinthatóbban gázolt bele az emberek életébe, mint a Föld más szegleteiben. A regényben három szereplő életét követhetjük nyomon: Roland az ideákat kergető, hazája függetlenségéért küzdő szabadságharcos; unokatestvére, Edgar aki mindent elkövet azért, hogy elrejtse életének sötét oldalát és még sötétebb titkait, s megkaparintson magának legalább egy kis szeletet a hatalomból; és Edgar felesége, Juudit akit házasságának szégyene és a reménytelen boldogtalanság köt béklyóba. E három ember sorsa örökre egybefonódik, nemcsak a rokoni kapcsolatok okán, hanem az olykor kusza érzelmek, szenvedélyek, s a megannyi rejtély és bűn miatt is. Oksanen a csak az igazán nagy írókat jellemző kivételes tehetség birtokosa. Művében fontos kérdéseket tesz fel, alaposan körüljárja ezeket, s a feldolgozásnál képes végig fenntartani a feszültséget. Nem bicsaklik meg a történetvezetése, a szálak összesodrása tökéletes, és okosan, átgondoltan, egy nyomozó logikájával illeszti össze a történelem és a magánélet töredezett darabkáit, míg végül összeáll a kép. S teszi mindezt úgy, hogy az utolsó lapokra is tartogat meglepetéseket de a kulcsot már az olvasó illeszti a zárba.

Nyelv magyar
Kiadó SCOLAR KIADÓ
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 350
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 400 g
Méretek (Sz-M-H) 170-185-25
EAN 9789632445069
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A telepi lány (3. kiadás)
-9%
B. E. Belle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Bori sütni tanul - Barátnőm, Bori 5.
Eva Wenzel-Bürger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Moby Dick - Olvass velünk! (3. szint)
Herman Melville
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
Házi tészta készítése - A legkedveltebb tésztafajták a világ minden tájáról
-9%
Aliza Green
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,57 €
Tizenhárom - Mesék, novellák, történetek
-9%
Szászi Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,00 €
5,46 €
Enchantra
Kaylie Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
Toszkána könnye - Toszkán lázadó 2.
-9%
Anne L. Green
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,29 €
BONCAHIER: Ruta 66 - Triumph
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €

Korábban megtekintett: