J. R. Moehringer

Sutton /Puha

Willie Sutton Brooklyn mocskos, ír nyomornegyedében született, a huszadik század első évében. Mire nagykorú lett, a bankok teljesen elvadultak. Ha éppen nem csődöt jelentettek, ami miatt számtalan amerikai vesztette el munkáját és vált otthontalanná, akkor állami gyorssegélyekért folyamodtak. A tőzsdekrachok, válságok és az elszabadult munkanélküliség ördögi köréből Sutton csupán egyetlen kiutat látott, egyetlen lehetőséget arra, hogy elnyerje álmai hölgyét. Így kezdődött Amerika legsikeresebb bankrablójának a pályafutása. Sutton három évtized alatt olyannyira tökélyre vitte a bankrablást, akkora mestere lett a szökéseknek, hogy a rendőrség az egyik legveszélyesebb New York-iként kezelte, az FBI pedig a legkeresettebb bűnözők listájának élére helyezte. A nyilvánosság azonban Suttonnak szurkolt. Hiszen soha egyetlen lövést sem adott le, áldozatai pedig kizárólag a vérszívó bankok voltak. Amikor 1952-ben végleg elfogták, tömegek vették körül a börtönt, és a nevét kántálták. Kiterjedt kutatásait és élénk képzelőerejét kombinálva, a Pulitzer-díjas J. R. Moehringer megkapóan kelti életre Willie Suttont. A szerző által újraírt történetben Sutton tetteit több vezérelte a puszta szegénységnél vagy a társadalom elleni dühnél. Mégpedig egy feledhetetlen nő. Bármennyi bűntettet követett el, akárhányszor esett rabságba – első szerelme (és első cinkostársa) sohasem járt távol gondolataitól. Amikor pedig végleg kiszabadult – meglepő kegyelemnek köszönhetően 1969 karácsonyán –, azonnal elindult megkeresni őt. A Sutton szívbemarkoló, vicces, tempós, telis tele tényekkel: gazdasági válságok történetét meséli el, és ezáltal kísértetiesen modernnek tűnik – miközben a háttérben egy elátkozott, örök szerelem története bontakozik ki.

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 492
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 500 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-45
EAN 9789633731697
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Dűne - Dűne 01 (új kiadás).
-9%
Frank Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
Anyegin - Talentum diákkönyvtár
-9%
Puskin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,06 €
A nagymamám azt üzeni, bocs (puha)(új kiadás) - Feelgood-sorozat
-9%
Fredrik Backman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
13,97 €
Picur nem akar aludni - Fejlődésmesék
-9%
Rosa Jové
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Keiko vegyesboltja - Éjjel-nappal Tokió
-9%
Murata Szajaka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A Monarchia szerelmesei
-12%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,30 €
Gyilkolni könnyű /Puha (új kiadás)
-9%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Értő figyelemmel - Hogyan fejleszd gyermekedet, kommunikálj és játssz vele, hogy kiegyensúlyozott és boldog legyen - Tudatos gyermeknevelés
-9%
S. Lázárovics Iza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €

Korábban megtekintett: