Válogatás
Gundel szakácskönyv /Klasszikus receptek és az új korszak fogásai
A Gundel dinasztia története egyet jelent a magyar gasztronómia és a magyar vendéglátás történetével. Az alapító kortársai olyan nagy, a vendéglátást ma is meghatározó személyiségek voltak, mint Sacher, Ritz, Escoffier. Gundel Károly megszelídítette a magyar konyhát és ötvözte azt a szélesedő világból érkező behatásokkal.
A Gundel-ház túlélte a történelem viharait, két világháborút, gazdasági válságokat és az államosítás éveit. Alapításának 100. évfordulója után is büszkén folytatja Gundel Károly legszebb vendéglátási hagyományait, aki ezt mondta:
"Nem is úgy érzem magam, mint egy vendéglős, aki pénzért ételt és italt árul, hanem mint vendéglátó magyar házigazda, akinek a házát megtisztelték vendégei látogatásukkal."
Ebben a szakácskönyvben a hagyományos Gundel fogások mellett az új kor innovációi is helyet kaptak: 70 receptet adunk közre, amelyek méltán reprezentálják mindazt, amiről az étterem a mai napig szól. Jelesül, hogy a Gundel nem luxus. A Gundel minőség.
Számomra a Gundel a hagyományok megtartásának és továbbvitelének elkötelezett híve – amellett, hogy az innováció legalább ilyen fontos szerepet játszik az étterem életében. Ez az, amit én is igyekszem átadni a gyermekeimnek. Mert ez a két dolog viszi talán leginkább előre a világot. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy a Gundel még hosszú-hosszú ideig meghatározó pont lehessen Budapest és az ország életében. Legyen rólunk továbbra is az egyik legfontosabb kulturális és gasztronómiai hírvivő a világban. Mert ez egy kicsit mindannyiunk közös sikerét is megtestesíti.
Dr. Habsburg György

Nyelv | magyar |
Kiadó | Kossuth Kiadó |
Megjelenés éve | 2013 |
Oldalak száma | 192 |
Kötés típusa | keménytábla |
Súly (g) | 350 g |
Méretek (Sz-M-H) | 150-225-15 |
EAN | 9789630976466 |
Szállítási idő | Nem elérhető |