Fűrész Attila

FRADI /BAJNOKOK KLUBJA

HARC AZ ARANYÉREMÉRT - ÉVTIZEDEKEN ÁT Bajnokok. Mindannyian Magyarország legnépszerűbb klubjában érték el sikereiket, ők a Ferencváros legendái. Különböző történelmi korszakokban álltak helyt és harcoltak az aranyéremért. Pályafutásukon, életükön keresztül megelevenednek a Fradi viharos évtizedei, egészen a harmincas évektől mostanáig. Felidézik a legfontosabb mérkőzéseket, az első helyért folytatott szüntelen küzdelmüket, egykori csapattársaikhoz és edzőikhez fűződő kapcsolatukat, legnagyobb sikereiket és kudarcaikat. De nemcsak a pályán történtekről, hanem életük fordulópontjairól is meglepő őszinteséggel mesélnek, miközben feltárulnak személyiségük eddig kevésbé ismert oldalai. Kiderül, hogy a bajnoki címek főszereplőit nem kerülték el sem a hihetetlen örömök, sem a fájó tragédiák. Volt köztük olyan, aki az utolsó pillanatban menekült meg a szovjet frontszolgálattól a második világháború alatt. Egyikük nem tagadja, hiába volt minden idők talán legnagyobb ferencvárosi tehetsége, csak a mának élt, ezért nem lett belőle az, aki lehetett volna. Van, aki azt eleveníti fel, hogyan sikerült az első meccsén négy gólt rúgnia, és miért ábrándult ki évek múlva az egyesületből. Akad olyan egykori gólvágó, akit bosszúból börtönbe zártak, mindent elveszített, és a nulláról kellett újrakezdenie az életét. Végül a szurkolók egyik kedvence elmeséli, milyen rituálé előzte meg a pályára lépést, amely nélkül képtelen volt teljesíteni. Tizenhat játékos, tizenhat történet, amelyek alapvetően meghatározták a Ferencvárost.

Nyelv magyar
Kiadó Inverz Media
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 264
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 555 g
EAN 9789638990303
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Színpompás húsvét - Színezőkönyv §H
-19%
Színező
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,63 €
Kérdezd a lelki vezetőd - Isteni gondviselés az élet minden területén
-9%
Sonia Choquette
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
16,98 €
Harry Potter és a Halál ereklyéi 7. /Kemény (új kiadás)
-9%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €
Rafa Nadal - A tenisz királya
-9%
Dominic Bliss
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,40 €
23,12 €
Furcsa időjárás (új kiadás)
-9%
Joe Hill
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
A Monarchia szerelmesei
-12%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,30 €
A nyomorultak - Az irodalom klasszikusai képregény
-9%
Victor Hugo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,92 €
A tűzoltóautó szirénája
-9%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €