STEPHEN KING

CARRIE

A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai - főként a lányok - gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom... Stephen King sorrendben negyedik regénye ez, mégis elsőként jelent meg, és zajos sikert aratott: egy év alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle. Írója akkoriban még középiskolai tanárként dolgozott, alig jött ki a fizetéséből, és ehhez a történethez nem fűzött komolyabb reményeket - kezdetben novellának szánta, de nem volt vele elégedett. Végül ki is dobta, az anekdota szerint felesége bányászta elő a szemetesből, és ő győzte meg a pályakezdő írót, hogy érdemes kidolgoznia az ötletet. Egy visszaemlékezésben afféle fordított Hamupipőke-történetnek nevezte a Carrie-t, amely később keletkezett, mint a - vele párhuzamba állítható - Rosemary gyermeke című film, de korábban, mint az Ördögűző. A regényből eredetileg Brian De Palma rendezett filmet 1976-ban. A vadonatúj, 2013-as filmváltozat rendezője Kimberly Peirce, a két főszerepet Julianne Moore és Chloë Grace Moretz alakítja. A filmet október 24-től játsszák a hazai mozikban.

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 284
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 220 g
Méretek (Sz-M-H) 122-200-18
EAN 9789630796699
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hoztok nekünk túrórudit? - Külföldön élő magyar gyerekek igaz történetei
-9%
Raskó Gabi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
2015 - A káosz éve és a magyar elit háborúja
-9%
Frei Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Isten tenyerén a magyarságért
-9%
TARICS PÉTER
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
13,65 €
Manga karakterek csibi stílusban
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,42 €
Love Theoretically
Ali Hazelwood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Szekta - A tragikus valóság
-9%
Stefan Malmström
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Fekete Péter vonatokkal - 41 lap (kártya)
-9%
Kártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,96 €
Šesť žien Henricha VIII. B1/B2 (AJ-SJ)
-9%
Sabrina D. Harris
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,99 €
11,83 €