ELIZABETH GASKELL

ÉSZAK ÉS DÉL

Elizabeth Gaskell az utóbbi években reneszánszát éli. Ehhez minden bizonnyal hozzájárultak a műveiből készített igényes BBC-filmsorozatok is, és az a friss, modern, a ma emberét is megszólító hang, amivel az emberi érzelmek, indulatok és szenvedélyek világát képes megeleveníteni írásaiban, így egyik legjobb regényében, az Észak és délben is. Észak- és Dél-Anglia világa között aligha tátongott akkora szakadék, mint a 19. században. A délangol vidékek háborítatlan békéjében a puritán helstone-i lelkészlak ember és természet mesevilága volt. Itt cseperedett hölggyé Margaret Hale, a hajdan csillogó életről álmodott egykori szépség és a szerény, lelkiismeretes, ám gyámoltalan lelkész leányaként. Mások gondozására, s így közmegbecsülésre épülő életük egy csapásra semmivé lesz, amikor az apa lelkiismereti okokból föladja hivatalát. Költözni kényszerülnek, s a lombzúgásos, madárfüttyös vidéki életből meg sem állnak a füstös-kormos, arctalan munkástömegekben hullámzó északi iparvárosig, Miltonig. Észak-Anglia az ipar és a technikai forradalom zajos világa, amelyben a tőke és munka játssza a főszerepet. De hogyan boldogul ebben az embertelen világban a szépreményű, idealista lelkészleány? Hogyan tanulja meg levetkőzni előítéleteit, s elfogadni az északi élet farkastörvényeit, a munka parancsát, és nem utolsósorban a halál szigorát. Meglátja-e a kíméletlen iparváros rejtett szépségeit, és megtalálja-e az utat, amelyen a különös, idegen, de mégis figyelemre méltó textilgyárosig, John Thorntonig eljuthat? Az egyetlen átjárót Észak és Dél között: a szerelem hídját?

Nyelv magyar
Kiadó LAZI BT.
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 492
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 480 g
Méretek (Sz-M-H) 135-210-35
EAN 9789632672106
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

HULLÓCSILLAG  BEXI-SOROZAT 2.
-9%
LEINER LAURA
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,70 €
Marvel-akcióhősök: Marvel Kapitány 3. - Szellem a gépben - 1. rész (képregény)
-9%
Sam Maggs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,33 €
Berci és a kalandos osztálykirándulás /Barátom, Berci
-9%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,65 €
Reziliencia - Hogyan fejlesszük lelki ellenálló képességünket és előzzük meg a kiégést? (új kiadás)
-9%
Paul Ch. Donders
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,65 €
Társasjáték - Műgyűjtők társasága
Társasjáték
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
68,65 €
Gyorsan megvarrhatod! - Kiegészítők, lakásdekorációk, apró ajándékok
-9%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,06 €
Te mit gyászolsz? - Megküzdési stratégiák veszteségeink kezeléséhez
-9%
Eleanor Haley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,30 €
20,30 €
Egy ropi naplója 15. /Mély víz
-9%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,02 €

Korábban megtekintett: