Marquis De Sade

Szodoma százhúsz napja

De Sade márki azon kevesek közé tartozik, akiknek neve fogalommá vált. E gátlástalan libertinus művei egészen a huszadik századig tabunak számítottak. Életműve azonban több, mint egy torz nemiségű ember perverz önkifejezése. Sade nagysága a tagadásban van: gyilkos iróniával kezd ki minden morális kategóriát. Szereplőinek tettein és a szájukba adott filozófián keresztül tagadja a hatalom és az egyház - e két gyűlölt intézmény - által szentesített erkölcsöket. Nála nincsen jó és nincsen rossz, az ember az erősebb jogán minden szenvedélyét kiélheti, még úgy is, hogy a gyengébb szenvedéséből meríti a kéjt. E híres-hírhedt könyve egy előkelő társaság négy hónapját jeleníti meg, akik ezen a százhúsz napon régi történetek elmesélésével és a gyakorlatban is a legkülönfélébb perverzióknak élnek. Sade márki fantáziája e műben olyannyira rájárt a szexuális és egyéb testi perverziókra, hogy az utókor az ő nevéből képezte a „szadizmus” fogalmát. Ezt a könyvet tehát csak azoknak a felnőtt olvasóknak ajánljuk, akik szilárd értékrenddel bírnak, a mű pornográf tartalmától és durvaságától el tudnak vonatkoztatni, s meglátják benne a rokokó világ túláradó szexuális fantáziáját, egyben kíváncsiak egy „lázadó” író filozófiájára, aki tulajdonképpen magát a létet utasította el.

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 450
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 410 g
Méretek (Sz-M-H) 135-210-30
EAN 9789632671901
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

PONS Képes szótár Ukrán-Magyar - 1500 hasznos szó a hétköznapokhoz
-10%
Hegedűs Rita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
4 éves lettem! - Kedvenc meséink a Pagony szerzőitől (új kiadás)
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
LOGICO Primo: Bal-jobb, fent-lent
-10%
Logico
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
7,92 €
Forrás (2. kiadás)
-10%
Puzsér Róbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
BBQ Expedíció - Felfedezőút a lassú tűzön-füstön sütés világában (2. kiadás)
-10%
Kócsa László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Tengerjáró hajóval Komárnóból Isztambulba
Ján Chovan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,00 €
Dallmayr 2. - A megvalósuló álom
-10%
Lisa Graf
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Fecske Milán élete, jó sora és viszontagságai
-10%
Kerékgyártó István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €