Jacques Ravenne

A SÖTÉTSÉG RÍTUSA

Testvéreket ölnek meg, hogy övék lehessen a világ lelke. Róma, 2005. május. A Francia Nagyoriens levéltárosnője rituális kivégzés áldozata lesz a Famese-palotában. A gyilkosság Hirám, a szabadkőművesség legendás alapítójának halálát idézi. Ezzel egy időben és a római esethez hasonló körülmények között egy titokzatos követ vizsgáló régészt is utolér a végzet Jeruzsálemben. Antoine Marcas felügyelőnek és szabadkőműves mesternek, illetve társának, a testvériséget a lelke mélyén megvető Jade Zewinskinek a szabadkőművesség ősi ellenségeivel, az okkult és náci nézeteket valló Thule Társaság profi gyilkosaival kell felvenniük a harcot. Az 1940-ben a németek által elkobozott szabadkőműves iratok miatt több mint hatvan évvel a Harmadik Birodalom bukása után is folyik a vérontás. Hogy mi az az ősi titok, amely a megsárgult lapok sorai közt bújik meg? Egy titok, melynek megfejtéséért egyesek gondolkodás nélkül képesek ölni. A sötétség rítusa a profán újságíró, Éric Giacometti és a francia szabadkőműves mester, Jacques Ravenne közös munkája. Fikciós regény, amely megmutatja az olvasónak, mi zajlik egy közismert titkos társaság életének kulisszái mögött, és nem mindennapi megvilágításba helyezi a Harmadik Birodalom időszakát.

Nyelv magyar
Kiadó IPC Könyvkiadó
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 432
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 510 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-40
EAN 9789636353513
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Brúnó bemutatja Budapestet
-9%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Berci megtanul biciklizni - Barátom, Berci 12.
-9%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,55 €
Olümposzi hősnők
-9%
Ellie Mackin Roberts
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Minecraft: Lenyűgöző találmányok
-9%
Minecraft
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Iskolás leszek - Számok, formák betűk 4 éves kortól
-15%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,95 €
2,51 €
Az erdő - KULT Könyvek sorozat
-9%
Rosie Andrews
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €
Bea konyhája 5
-9%
Gáspár Bea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Százlábú
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €