J. D. SALINGER

FRANNY ÉS ZOOEY

Salinger, aki 1951-ben megjelent első – és azóta is egyetlen – regényével, a Zabhegyező-vel vált kultikus íróvá a hatvanas években, később egy sor novellával bizonyította kimagasló írói kvalitásait. Az író Kilenc történet című novelláskötetének egyik darabjában – „Ilyenkor harap a banánhal” – kezdett bele az excentrikus Glass család történetébe; életműve további részében ennek kibontására vállalkozott. A Franny és Zooey két hosszabb történet egy testvérpárról. Franny, a végzős kollégista egy hétvégén barátjával találkozik, és az összeomlás határára kerül, annyira elégedetlen a fiúval, önmagával és általában az élettel. Bátyja, Zooey, a tévében szereplő színész ez után a katasztrofális hétvége után a maga érzékeny módján megpróbálja megvigasztalni, s ennek történetét bátyjuk, Buddy (Salinger alteregója) írja meg. A kötet a nagy virtuális Salinger-regény, a soha el nem készült Glass-krónika egyik mozaikja, amely utoljára több mint tíz éve jelent meg.

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2005
Oldalak száma 224
Súly (g) 230 g
Méretek (Sz-M-H) 115-190-17
EAN 9789630777520
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A sors kereke
-9%
Alex Ahndoril
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,29 €
Asterix & Obelix Záložka
-9%
autor neuvedený
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,95 €
3,60 €
Kaparós füzet - Hercegnők
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,42 €
LOGICO Piccolo: Anyanyelv - Vidám szövegértés
-9%
Mán-Várhegyi Réka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,92 €
Ess, eső, ess... - Népi mondókák /Leporelló
-9%
Leporelló
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,46 €
Nincs egy férfi - Írások és firkák
-9%
Ugron Zsolna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Két nap az élet - Trubadúr Zsebkönyvek 28.
-9%
Robert Merle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Légy menzeszpozitív! - Gondolkodj másként a menstruációról!
-9%
Chella Quint
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €