BOR, SZENVEDÉLY, ITÁLIA

Sergio Esposito kisgyermekkorát az itáliai Nápoly városában töltötte. Gyakran elüldögélt a konyhaasztalnál soktagú, lármás családja körében, ahol friss helyi fogások és rusztikus borok közt élte mindennapjait. Falta a tejtől csöpögő, gazdag ízű sózott bivaly mozzarellát és a tányérra halmozott friss prosciuttót (amelyet olyan vékonyra szeleteltek, hogy a kis Sergio átlátott rajta) – így szívta magába az olasz kultúra alapvető vonását: étel, bor és család elválaszthatatlan egymástól. Családjával később a New York állambeli Albanybe emigrált, és ott is nőtt fel. Az asztalnál mindig Aldo bácsikája mellett ült, és a szokványos több órás családi lakomák során bele-belekortyolt az öreg borospoharába. Így aztán Esposito képzeletében a bor igen zsenge korától a családi tűzhely melegével, édes-anyja főztjével – és mindenekelőtt hátrahagyott itáliai életükkel – kapcsolódott össze. Húszas éveiben megcélozta a nagyvárost, New York-ot, és ott vágott neki borász pályafutásának, és végül megalapította az Italian Wine Merchants (Olasz borkereskedők) nevű cégét, amely mára az Egyesült Államok vezető olasz borimportőrévé nőtte ki magát. Munkája révén gyakran utazik szülőhazájába, Olaszországba, ahol újabb borokat kutat fel ügyfeleinek, tovább-képzi magát az olasz borkészítés terén, és mindezek révén újra felfedezi azt a fajta olaszos életmódot, amelyet korábban kénytelen-kelletlen maga mögött hagyott. Sergio könyve egy sodró lendületű, szórakoztató borász-útibeszámoló, tele élénk leírásokkal a legvonzóbb helyekről – világhírű piemonti pincékről, hatalmas toszkán birtokokról, buja zöld mezőkről Campaniában, Friuli hűvös hegyvidékéről, Marche régió széljárta partjairól –, és tele történetekkel emlékezetes emberekről, különböző karakterű, ám egytől-egyig szenvedélyes borászokról a különc hercegig, aki halála előtt az összes tőkét elpusztítja, nehogy mások rosszul bánjanak vele. Sergio Esposito kulináris memoárja éppen olyan izgalmas és élvezetes, mint azok borok és ételek, amelyekről oly nagy szeretettel ír. Amit ír, az olyan, akár a szőlőtőkék, amelyekről oly lelkesen szól: rusztikus és mélyen gyökerező, vagy mint a bor: hibátlan, és maradandó élményt nyújt. – Frances Mayes