KLINGSOR UTOLSÓ NYARA

Hermann Hesse 1919-ben, a magánéletében bekövetezett krízisek és az első világháború traumája után, új életet kezdve írja részben van Gogh-ihletettségű, expresszionista elbeszélését új lakhelyén, az egzotikus dél-svájci Montagnola egyik, kissé romos palazzójában. A Klingsor-elbeszélés alapérzése a szorongás és a rettegés. A főhős önpusztító élete pedig kétségbeesett küzdelem és versenyfutás az elmúlással, a halállal. Klingsor azért szorong és retteg, mert művészetével egy újfajta ábrázolást, a megélt és hiteles, expresszív képi lélekábrázolást kívánja megtalálni, melyben a formai újításon túl képes megfesteni az ellentéteket megszüntető, idő és tér korlátait szétfeszítő, örökkévaló pillanatot: a duálissá hasadt élet feloldását a visszanyert Egységben. És amíg ez nem sikerül, Klingsor szenved és elkeseredetten küzd. Amint megvilágosodik, és sikeresen megküzd az önarcképpel is, megnyugodhat, mert: Hitte, hogy ebben a portréért megvívott küzdelemben nem csupán egyetlen ember sorsa és számadása forog kockán, hanem általános, elkerülhetetlen, alapvető emberi dolgokról van szó. Érezte, ezúttal hatalmas feladat, sors vár rá, s minden korábbi félelme és menekülése, minden mámora és botorkálása ettől a feladattól való félelem és menekülés volt. Megszűnt immár a félelem, a menekülés, nem volt más, csak szaladni előre, hadakozni, győzni és elpusztulni. Klingsor győzedelmeskedett és elpusztult, szenvedett, kacagott, foggal-körömmel küzdve haladt előre, gyilkolt és meghalt, szült és megszületett. Jelen kötet Gunter Böhmer, Hesse fiatal festő barátja illusztrációival készült Hermann Hesse halálának ötvenedik évfordulója alkalmából.