AGATHA CHRISTIE

FÜGGÖNY: POIROT UTOLSÓ ESETE

Az első világháború idején, a stylesi kastélyban lépett először színre s derített fel sikeresen egy szövevényes bűnügyet a menekült belga detektív: Hercule Poirot. Évtizedek teltek el azóta, a kastélyból panzió lett, vagy fél- tucatnyi lakója között azonban -ha hihetünk Poirot-nak- egy sorozatgyilkos bujkál. Poirot-nak pedig bízvást hihetünk, még ha elaggott, sőt tolókocsiba kényszerült is. Igen hamar bebizonyítja levélben odarendelt barátjának, az őszülő, de változatlanul romantikus lelkű Hastings kapitánynak, hogy a kis szürke sejtek még épek. Ám Hastingsnek minden eddiginél szokatlanabb, kettős problémával kell szembenéznie: Poirot tudja, de nem árulja el, ki a vendégek közül a gyilkos, továbbá a vendégek között ott van Hastings leánya, Judith is. Nem árulja el, nehogy Hastings lelepleződjék, amint szemügyre venné az illetőt (a tökéletes gyilkosságok elkövetőjére csak tett közben lehet lecsapni) - és Hastingsnek ráadásul egyszerre kell féltenie és gyanúsítania is a leányát. Persze előbb a többieket veszi sorra magában: a nyugdíjas ezredest és feleségét, a megszállott tudóst és unatkozó nejét, a madárbolond agglegényt, a gazdag nemesurat, a beteggondozó nővért... Valamelyiküknek már öt ember halála szárad a lelkén... A regény különleges helyet foglal el Agatha Christie életművében: csak a halála előtti évben jelenhetett meg, s hogy miért, arra az utolsó oldalakon derül fény.

Nyelv magyar
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 244
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 260 g
Méretek (Sz-M-H) 105-189-17
EAN 9789630795210
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A vizek ura - A forintokból épített birodalom
-9%
Balogh Levente
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €
a DEAL with the ELF KING - Alku a tündekirállyal - Mágiával egyesülve 1. (éldekorált)
-9%
Elise Kova
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €
Jó cica! - 15 kedvenc macskafajta bemutatása
-9%
György Magdolna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,60 €
Szerelmem, Petőfi Zoltán? - Abszolút Töri
-9%
Miklya Luzsányi Mónika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,29 €
Forrás (2. kiadás)
-9%
Puzsér Róbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
The Boy, The Mole, The Fox and The Horse
Charlie Mackesy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
A csiga és a bálna
-9%
Julia Donaldson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,92 €
Ismerd meg a vízimadarak hangját!
-9%
Andrea Pinnington
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,35 €
16,70 €

Korábban megtekintett: