AZ IGAZSÁG MERÉSZ ÁHÍTÁSA

Maga nem félhet - ezt a szertartásosságban és katonás kimértségében ünnepélyessé emelkedő erkölcsi parancsot kapta egykori katonatiszt nagyapjától Döbrentei Kornél gyermekkorában. S valóban, aligha vádolhatná bárki - amennyiben mégoly laza kapcsolatban kíván is maradni a realitással - gyávasággal s azzal, hogy nem harcolna meg vélt vagy hitt igazáért. Íratlan belső parancs a kiállás, írja önmagáról, melyet származása, családi öröksége mért rá. A katonaősök példája, a honvédelem hivatásként és életprogramként való elfogadása szinte predesztinálja erre a szerepre. S a kiválasztottságot erősíti a tény: az egész magyar keresztény középosztály - benne a Döbrenteiek - szétverésére szövetkezett a kommunista hatalom a második világégés után Magyarországon. Olyan történelmi korszakban, helyzetben születtem, amelyet leszámítva két három esztendőt, negligációban töltöttem el, örökké a megtűrt kategóriában. [...] Mindig, mindenütt falak, gátak, tiltások, dogmák és hazugság, lélek-, szellem- és jellemnyomorítás, ez volt, ami ifjúságom színteréül jutott. Innen eredeztethető hát a csakazértis dac, a valami vagy valakik ellenére felmutatott személység, mely gondolkodói, művészi és közéleti magatartásának karakterisztikus vonása.