EGY ZSENI NAPLÓJA

„... Zsenialitásának szédítően tudatában van. Úgy tűnik, ebből a lelkében gyökerező meggyőződésből merít leginkább erőt. Szülei azért keresztelték el Salvadornak, mert ő hívatott megmenteni az absztrakt művészet, az akadémikus szürrealizmus, a dadaizmus, egyáltalán minden anarchista „izmus” által fenyegetett modern festészetet. E napló tehát emlékmű, amelyet Salvador Dali önnön dicsőségére emel... A szerző pimasz szemérmetlenséggel, féktelen humorral, sziporkázó játékossággal vesézi ki önmagát. Amiként a Salvador Dali titkos élete, az Egy zseni naplója is tisztelgés a Hagyomány, a Katolicizmus és a Monarchia dicsősége előtt. Már ebből is látszik, mennyire felforgatónak tetszhet ez az írás a tudatlanok szemében.” (Michel Déon) és ha ez még nem elég, lehet folytatni: Tegyük még hozzá, hogy az Egy zseni naplója egy igazi író műve. Dalinak különös tehetsége van a képalkotáshoz, tömören, erőteljesen fogalmaz. Szóhasználatát is ugyanaz a villódzás, barokkos, reneszánsz gazdagság jellemzi, akár a festményeit. Csak a helyesírást javítottuk, mert Dali minden nyelven – katalánul, spanyolul, franciául vagy angolul – egész egyszerűen fonetikusan ír, egyébként azonban mindent érintetlenül hagytunk: paráznaságát, verbalizmusát, rögeszméit.” „Reggelenként ébredéskor egy fenséges gyönyörrel kísérletezem, amelyet ma próbálok ki először: hogy Salvador Dali vagyok, és bámulva kérdezem meg magamtól, hogy miféle csodákat fog ma csinálni ez a Salvador Dali. És minden nap mind kevésbé fér a fejembe, hogyan élhet úgy az ember, hogy nem Gala, és nem Salvador Dali.”